Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

Bjelgorodban vagoníroztunk ki, s onnan még 800 km-t kellett menni gyalog. Közben a százados telefonon keresztül parancsot kapott, hogy maradjon le, mert ő lesz a zászlóaljparancsnok. Egy hadnagy, aki a helyettese volt, vette át századunkat. Menetelésünk közben megálltunk egy faluban. Itt elrendelték, hogy most még lehet harapni valamit, mert utána kétnapi hideg élelemmel látnak el. Mellettem egy derék fiatal őrvezető állott. Egyszer csak azt vettem észre, hogy megrázkódik s összeesik. Kiderült, hogy vakbélgyulladása lett, bevitték ott egy házba, de karácsonyra már visszakerült hozzánk. Menetünk végcélja egy kiképzőtábor volt. A frontról hoztak ide tiszteseket, akik vezették kiképzésünket. Csajkák voltak kitéve, azokra kellett lőni. Közvetlen mellettem szökellt a szakaszparancsnok. Egy pesti fiú, hadapród őrmester volt. Egy sorozatot kilőttem, de tovább már nem tudtam lőni, mert befagyott a puska. Mondja a hadapród: „Botár hát lőjön, lőjön!" „Hát lőjön a hadapród úr, ha tud." - feleltem. Olyan hideg volt, hogy még a bakancs sarkával sem lehetett a zárdugattyút kivenni. Hát így ment a dolog. Ebben a kiképző táborban voltunk néhány hétig. Karácsony után aztán jött a parancs, hogy megyünk ki az első vonalba. Előtte egy főhadnagy, aki sebesüléséből lábadozott, jött el hozzánk, s tartotta meg a karácsony Vigília estéjét. Századparancsnokunk, a hadnagy jobb volt az elődjénél. Amikor parancsot kapott, hogy a környékünkön partizánok vannak, s önként jelentkezőket kért a felderítésükre, hát mindenki jelentkezett. Akkor egész éjjel kint voltunk az erdőszélen. A hír nem lehetett igaz, mert partizánt sehol sem találtunk. Egy másik eset kapcsán, amikor két falu megközelítése végett havat kellett hánynunk, s majd összefagytunk, a hadnagy még időben visszarendelt bennünket. Amikor kimentünk a vonalba, a 6-osokat kellett volna nekünk leváltani. Egy Klevicse nevű faluba kellett eljutnunk. Csinálnunk kellett kis szánokat, azon kellett vinnünk a cuccot, mert akkora hó volt már, hogy képtelenség volt máshogyan közlekedni. Puhovo volt, ahol a vonal közelébe értünk. A vasútállomásban helyeztek el bennünket, a falu odébb volt. Akiket fel kellett váltanunk, még kint voltak a vonalban. Amikor felváltásuk megtörtént és kimentünk az álláshoz, ott megint vállalkozásra kellett mennünk. Az ezredes is ott volt velünk. A vonalban bemutatták, hogy a német kézigránátot hogyan kell kezelni, mert az eltért a miénktől. A miénket úgy kellett eldobni, hogy az pörögjön, a németet csak eldobtuk aztán ott felrobbant. A Donon innen volt egy 60 méteres füzes. Egy ízben 300 orosz által jött a folyón, aztán beásta magát ebbe a füzesbe. Őket kellett kifüstölni innen. A vállalkozást vezető hadnagy elmondta, hogy a 7. század egyik oldalról, a 9. század pedig a másik oldalról fogja megközelíteni a területet. Én a századparancsnok helyettesének, a Kovácsnak rajában voltam. Az aknások figyelmeztettek, hogy a dróton belülre ne lépjünk, mert ott akna van telepítve. A hadnagy úgy rendelkezett, amikor ő elkiáltja magát, hogy „Marci') el kell dobni a kézigránátokat és meg kell indulni előre. így is történt. Összekeveredtünk az oroszokkal. Közülünk is volt olyan, amelyik szaladt által a jégen, aztán utána szaladt a másik. Őszintén megmondom, hogy én nem hajítottam el a kézigránátot. Lecsavartam a kupakot, de el nem dobtam. Belenyomtam a hóba. Egyszer csak hallom, hogy jajgat egy ember, hogy „Ne hagyjatok testvérek, ne hagyjatok itt!" Hangjáról megismertem, az apja után vitéz volt. Észrevettem egy másik illetőt is, akivel többször együtt voltunk szolgálatban. Szóltam neki: „Te Bélák, te vagy?" Gyere vigyük ki Nagyot, mert meg van sebesülve!" Jött is aztán és hoztuk kifelé a sebesültet. Nemsokára a 9. századból egy zászlósnak a legénye szólított meg minket: „Gyertek, mert itt is baj van!" Hát a zászlósnak bakancsostul leszakította a lábát az akna. Hoztuk őt is kifelé, egyszer csak megszólalt: „Fiúk álljatok meg, mert szédülök, rosszul vagyok!" Letéptük róla a hóleplet, mert a tiszteknek volt ilyen is. „Szorítsd el jól fiam a lábamat, mert elvérzek!" - kérte a zászlós. Hát én kötöztem be, sikerült aztán elhozni, úgy hogy hazakerült. 92 •.