Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)
Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására
előtti kiképzési gyakorlatokat csináltuk. Az erőltetett menetben és a 30-40 fokos hidegben sokan megfagytak, amikor leálltak dolgukat végezni. A menetoszlop végén jó erőben levő tisztesekkel kellett a lemaradókat, fáradtakat összeszedni, s kitartásra buzdítani. Cél az volt, hogy minél több embert mentsünk meg. Különösebb tájékoztatást nem kaptunk, a somogyi 6. gyalogezred, vagyis a kaposvári „rosseb" bakák fegyvereit és arcvonalát vettük át közvetlenül a Don-parton, egy Szvoboda nevű várossal átellenben. A támadás előtti napon szovjet próbatámadás volt a Donon átvezető felrobbantott híd mellett. Az általános támadás előtt óriási tüzérségi tüzet zúdítottak reánk. Én egy Don-parti figyelőállást vettem át, amely egy kis háznak a Don felőli oldalán vasúti talpfákkal volt megerősítve. Tetőzete bádog volt. Ezt kivéstük, hogy az ellenfélre vonatkozó megfigyelési feladatunknak eleget tudjunk tenni. A nagy előkészítési tűz után hajnalban indult a támadás. A sítalpas egységek jobbról és balról is áttörték a frontot, s behatoltak az állásaink mögé. Tűzparancsra az összes aknagránátot kilőttük. Céltalan volt a figyelőállásban maradni, mert jobb oldalról bal felé a futóárokban megindult alakulataink visszavonulása. Telefonparancsra mi is elhagytuk a figyelőt, hogy a századparancsnokhoz 19 9 a kilövőállásba vonuljunk be. Amint a figyelőhelyet egyenkénti szökelléssel, súlyos golyózáporban elhagytuk, mivel azt már az ellenség előre bemérte, teljes telitalálatot kapott a volt harcálláspontunk. Liszkinél, ahol a vonatrészlegünk volt, Muzsay ezredes úr visszafordította a csapatokat és a dombon keresztüli ellentámadást rendelt el. A dombon egy magyar ütegállás volt, melyet az oroszok szintén már jól bemértek. Amint a mozgásunkat észlelték, óriási aknatüzet zúdítottak reánk. Sokan elestek, megsebesültek. Én a bal lábamba kaptam szilánkokat, ezért a vérzés elállítására a kötözőhelyre vittek. Ezt követően katonáimat magamhoz gyűjtöttem és szánkón fekve próbáltam irányítani a hátramenetet. A vonuló orosz tüzérség ágyúkerekeinek csikorgása, valamint a lovakat ösztökélő orosz katonák hangja már egészen közelről hallatszott a csillagos és holdfényes éjszakában. Túlerőben lévő ellenséges egységek, sítalpas járőrök között kellett magunkat átverekedni. Közben egy nádashoz értünk. Utolértük az orosz páncélosok felfejlődött arcvonalát, amely a vasútvonal mellett tört előre a már lángokban álló Osztrogozsszk felé. Súlyos golyózáporban kúszva a hátamon kitüremkedett köpenyegemet is golyó járta át. Mi is elvegyültünk a sötétben, csatárláncban támadó oroszok között, és a velünk lévő oroszul tudó ruszin katonák orosz beszéde által azt a benyomást keltettük, hogy közéjük tartozók vagyunk. így értük el Osztrogozsszkot. Itt egy hadikórházban sebeimet átkötötték, feladták az utolsó kenetet és Osztrogozsszk sündisznószerűen kialakított védőállásaiba irányítottak. Másnap hajnal felé a németek utat nyitottak a körülzártaknak, mert jelentékeny német erők is voltak a gyűrűben. Engem egy sebesültszállító teherautóra pakoltak fel a kórházban haldokló bajtársak jajkiáltásai közepette. Később a kitörő oszlopot is támadás érte és szétszóródtunk. Egy kis magyar csapat élén haladva sikerült körülzárni egy előretört orosz síjárőrt. Itt még nehézgéppuskát is zsákmányoltunk. A haditettünket látó alezredes parancsnok Signum Laudisra 20 0 történő előterjesztésre tett ígéretet. Ezután egy szánkón húzattam magamat egy általunk foglyul ejtett orosz katonával. Bjelgorodba érve egy ház pincéjében savanyított káposztára akadtunk, ez volt a körülbelül 4-5 napos visszavonulásunk első eledele. Addig csak havat ettünk és némi élelmet. Az utóbbit egy kilőtt fogaton találtuk, melyen a kocsis megfagyva 199 Gyűrűs János főhadnagy. 200 Kormányzói dicsérő elismerés Magyar Koronás bronzérem hadiszalagon a kardokkal. • 73
