Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)

Szatmár megye kialakulása

majd az azt követő jutalmazással. Ezen időszak nagy birtokszerzője a Karászi család őse, Sándor bán (1268), aki utódaira 10 falut hagyott. Továbbá a Pok nembeli Meggyesi család őse, Miklós, első szatmári birtokait 1270-ben említik. Ugyanő lesz kedvezményezettje felesége révén a Majos rokonsága szatmári falvainak is (1280). A felbomló várszervezet földjeihez jutottak a Csákok (Darahi család) még IV. László uralkodása idején, vagy kissé előbb. Náluk is korábban szerezte meg nagy kiterjedésű 2 faluját az Ákos nembeli Ernye 1250-ben, nemzetségtársai (a Penészlekiek) a megye Ny-i peremén birtokoltak ismeretlen idő óta. A század második felében lettek egy-egy falu birtokosai - bizonyára V. István adományából - az Erdélyben honos Farkasagmánd nembeli Szentkirályiak, Majádiak és a Kökényesradnót nembeli Erkediek. Ekkor vetik meg szatmári létük alapjait a Pest megyéből elszármazott Zsidó nembeli Peleskeiek. Az egyházak birtoklása a szomszédos Szabolcs megyével összehasonlítva szembetűnő. A már említett cégényi, csaholyi, kaplonyi és sárvári monostorok mellett a Gutkeled nemzetség másik ága által alapított adonyi (Szabolcs m.) monostor birtoka volt Vasvári (3.). A jeruzsálemi Szent János rendű keresztesek (Szentjános, Bihar m.) birtokoltak Gelénesen (1234-ig) és Vezenden ( 1327-ig). A szentjobbi apátságé (Bihar m.) volt Apáti (4.), Piskolt és Besenyő (2.), az utóbbi még III. István király adományából. A váradelőhegyi konvent bírta Vetést 1265-ig, a váradi káptalan Szaniszlót 1338-ig, ám az adományozókat nem ismerjük. A megye településeinek számban nagyobbik fele azonban egy, vagy legfeljebb három kis falut magukénak mondó birtokosok kezén tűnik fel az írásbeliség elterjedésével. Származásukat tekintve csak néhány esetben tudtuk bizonyítani várjobbágyi eredetüket (a már említetteken túl, többen aligha lehettek), múltjukról a források hallgatnak. Ez az a réteg, amely feltételezésünk szerint egzisztenciáját a kezdetektől meg tudta őrizni a 14. század elejéig, amikor tagjai megyei kiküldöttként, nádori vagy királyi emberként tűnnek szemünk elé, a század második félétől pedig már a szolgabíróságig is eljutnak. Ok akkor egymásról tudták, ki honnan jött; mi csak a fennmaradt forrásokból mondhatunk véleményt róluk, legfeljebb házassági kapcsolataik - ha ismerjük - az árulkodóak. Vannak, akikről a kihalásukig szinte semmi adatunk nincs (Adorjániak, Remeteiek), vannak, akik Erdélybe (1339: Görbediek), vagy a távoli Valkó megyébe költözve itt hagyják a megyét (Nábrádiak egy ága, ott Gereci néven), vannak, akikről sejthető, de nem igazolható a rokonság (Dobrácsi, Pálfalvai), van, ahol ezt a birtokosztások bizonyítják, de a közös ős hiányzik (Tunyogi, Vajai). S megint ismerünk olyan családokat, akik vélhetően egy ismert nemzetségbe tartoznak (Majtisiak, Nábrádiak), ám ennek igazolására ma még kevés adat áll rendelkezésre. Néhány família pedig minden bizonnyal házasság révén került át a szomszédos megyékből (Szabolcs, Bereg, Közép-Szolnok) s vált új birtoka nevén szatmári birtokossá (Macsolaiak, Madaiak, Ramocsaháziak, Szakácsiak, Tunyogiak). A birtokviszonyok tekintetében a 14. század első harmadában történik jelentős változás: az I. Károly király uralma ellen lázadók birtokait a király elkobozta, és párthíveinek adományozta, így került az Ákos nb-i Ernye-fiak Riese (1.), Terebes (3.), a Borsák Hermanszeg és Jánk faluja az utóbbiról magukat nevező Jánkiak, Gilvács sikeres védelméért a hűtlenné vált Lotárd-fíak (Vasvári), továbbá a Borsák (Mérk) birtokai a Bátoriak kezére. A Borsák más birtokait (Amac, Dob) a Zsidó nembeli Szántaiak szerezték meg. Ebben az időben vetették meg lábukat Szatmárban a Becsegergely nb-i Fülpösiek és Szekeresiek (Darnó, Fülpös, Ravaszd, Szekeres, Szopsa), a Csanád nb-i Telegdiek (Gálospetri, Lászlótelke, Onad, Vasad, Zehun), a Káta nb-i Dengelegiek. S bár adatunk csak a század második harmadából származik, mégis e tájt lettek birtokosok Szatmárban a Smaragd nembeliek: Zsámboki (Pilis m.) és Kükéi (Valkó m.) águk szerezte meg a 2 Art és Gyarmatot, ez utóbbi központtal építve ki uradalmukat. Örökség (és bizonyára királyi adomány) révén kerültek át Dunántúlról ugyanekkor a Szentemágócs nb-i Dénes ispán