Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)
Szatmár megye kialakulása
szögletében Gyügyén, Barlatelkén, Timoteustelkén és Vármegyén találunk várjobbágyokat, szinte egymás szomszédságában. Ok annak a Szamoson átnyúló szatmári enklávénak a részei voltak (Cégénnyel és Újlakkal együtt), amely nem képezte részét az ugocsai esperességnek. Szatmár közelében három helyen mutathatók ki várjobbágyok: Csenger és szomszédja: Recsege, valamint a távolabbi Piskárkos. Királyi várföld volt Batár és Portelek. Nos, a felsorolt adatokból a megye alakulására nézve az alábbi kép rajzolható meg: a honfoglalás (895) után a magyarság K-en a Szamosig (Cégény és Újlak között egy kis szakaszon átlépve azt), D-en az Érig szállta meg a későbbi Szatmár megye területét. Talán ekkor kerültek a Kaplony-nemzetség ősei is e vidékre. Majd e terület közel É-D-i és K-Ny-i tengelyében, a 11. században Terem központtal királyi udvarházat építettek, amelynek védelmére szolgálatot vállaló (katonáskodó) elemeket, a későbbi várjobbágyok elődeit telepítették le. A 11. század utolsó harmadában, I. László király uralkodása alatt a Szamosig terjedő területen megszervezett szatmári várispánság mellett a Bükk hegység erdőrengetegének népei az erdődi, míg a Szamos-Tisza közének lakói az ugocsai erdőuradalom fennhatósága alá kerültek. Ez utóbbiak a 12. század második felében vagy a végén erdőispánsággá alakultak. A megye K-i felét lezáró hegyvonulat, az Avas-Gutin előterében Meggyes központtal egy újabb királyi erdőuradalom létesült, udvarházzal együtt. Ezt a keretet élettel azok az adataink töltik ki, amelyek a szolgálattal terheltekre vonatkoznak. A megye Ny-i felében a már említett őrök mellett dobosok, Hetényben pedig íjászok láttak el védelmi vagy őrző feladatokat. Ez utóbbi helyen királyi hódászok is laktak a tatárjárás ( 1241 ) előtt, s vagy ők települtek át Hodászra, vagy ott is ugyanazt a foglalkozást űzők éltek a helynév alapján. Piricsén a helység szláv neve utalhat arra, hogy a falut eredetileg a királyi mosók lakták. Három Vasvári helynevünk közül kettő a megye e negyedében található, az itt lakók feladata talán már a honfoglalás óta a nyírségi gyepvasérc-telepek feltárása, a nyersanyag feldolgozása volt (a Vasvári 2. szomszédságában fekszik a kovácsmesterségre utaló Tárkány falu is) 19 . Szatmár közelében az Ebes, Peszere (kutyapecér jelentésben), Sólymos (1.), Hódos (2.) helynevek szólnak e falvak eredeti lakóinak a foglalkozásáról. Földrajzilag Szatmárhoz tartozhatott az a későn feltűnő Hódos (3.) falu is, amelynek éppen magyar neve árulja el régiségét. Az erdődi ispánság területének helynevei kifejezetten az erdőgazdálkodással függnek össze. A székhelyen lakó királyi udvarnokok az ispán (s a királyi udvar itt megforduló méltóságai) szolgálatát látták el. Az 1387-ig a király kezén maradt Kraszna menti Daróc (3.) neve utal lakói foglalkozására, a vadfogásra. A határába olvadt Sólymos (2.), a közelében fekvő Szaklyán (amelynek jelentése ugyanaz), a kissé távolabbi Madarásznak pedig egykori román neve utal arra, hogy mindhárom helyen solymászok éltek az Árpád-korban. Az ugocsai esperesség szatmári részén darócok (Daróc 1 -2.), hódászok (Hódos 2.), szekeresek (Szekeres 1 -4.) szolgálatáról szólnak a helynevek. De e vidékre többet mond a cégényi birtokösszeírás. A monostor birtokai eredetileg királyé voltak, s adomány útján jutottak a monostoralapító Szentemágócsok kezére. A megszerzés valószínűsíthető ideje (a 12. sz. közepe) és a birtokösszeírás időpontja (1181) között alig telt el egy emberöltő, így az abban szereplő foglalkozások még a királyi birtoklás idejére vezethetők vissza. A falunak nevet adó erdőőrt említenek Csekén az ott élő lovasok mellett, két erdőört Túron, lovasok éltek Gebusán és a monostortól független lovasjobbágyok egy nem azonosítható településen, talán Gyügyén (Ez utóbbi viszont a Szamos jobb parti szatmári enkláve része volt). Amikor II. András király a szatmári vártól kivett Fentős erdőt (Avas) eladományozza, az erdőörök két faluját is em lítik. A meggyesi királyi udvarház körül íjászok laknak még a tatárjárás után 19. A nyírségi gyepvasércről először: Németh Péter: Honfoglalás kori vasbányászatunk egy szabolcsi emlékéről. Szabolcs-Szatmári Szemle XII. (1977) 1. sz. 75-77.
