Gaál Ibolya: A közigazgatás feladatkörébe utalt gyermekvédelem Szabolcs és Szatmár vármegyében 1867-1950. (Jósa András Múzeum Kiadványai 59. Nyíregyháza,2007)

IV. A debreceni állami gyermekmenhely kötelékébe tartozó gyermekek Szabolcs vármegyébe történő kihelyezése a második világháború után

beszámolási időszakban helyeztek ki Szabolcs megye területére, hanem azok is, akiket a menhely már azt megelőzően adott ki nevelőszülőkhöz. Az pedig senkit ne tévesszen meg, hogy 1949-ben a hivatalos jelentésekben nem talál gyermekmenhelyekre utaló adatokat. Ugyanis az állami gyermekmenhelyek 1949-től Állami Gyermekvédő Otthon, esetenként Állami Gyermekvédő Intézet elnevezést kapták. Majd 1951-ben már Megyei Átmeneti Gyermek Otthonként is emlegetik. Azért átmeneti otthon, mert a gyermekek csak átmenetileg tartózkodtak az otthonban, addig, amíg nevelőszülőhöz vagy intézetben helyezték el őket. A beutalás rendje is módosult. Az állami gyermekvédő intézetbe csak a 6-15 év közötti gyermekek voltak befogadhatok, akiket a gyermekvédő intézet, illetőleg az árvaszék elhagyottnak nyilvánított és a népjóléti minisztérium az intézetbe beutalt. Az ennél kisebb gyermekeket egyházi vagy társadalmi, illetve állami intézetekbe helyezték ki. Szabolcs vármegye területén működő és a Máriapócsi Szent Bazil Rend által fenntartott árvaházba a Debreceni Állami Gyermekvédő Otthon helyezte ki a 0-3 éves korú gyermekeket. A hajdúhadházi, majd a később létesített tiszadobi gyermekotthonok a nagyobb gyermekek munkás életre való nevelését biztosították. A menhelyi gyermekvédelem gerincét továbbra is a nevelőszülői hálózat jelentette, amely jelentős részben a tanyai és falusi parasztgazdákra épült. Ezt alátámasztják a Debreceni Állami Gyermekvédő Intézet nagykállói telep felügyelőjének, Ságits Etelkának 1949 évi jelentésében foglalt adatok is. Ugyanis a nagykállói gyermektelep a község 10 tanyájára is kiterjedt és a telephez tartozott a tanyákon kívül négy utca, valamint Bíri, Balkány, Kállósemjén, Kiskálló és Magy község is.

67 A megye területén működő - és a Debreceni Állami Gyermekmenhely által szervezett nagykállói és újfehértói telepek voltak a legkifogásolhatóbbak, mert mindkét helyen a gyermekek többsége tanyára volt kihelyezve. A tanyai kihelyezések pedig megpecsételték a gyermekek sorsát. A civilizációtól elzárva és az állatok társaságában élték le életük nagy részét. Ez szellemi fejlődésüket hátrányosan befolyásolta. A nagykállói telep fiókjaként működő bökönyi részlegen a gyermekek jelentős része cigány családok gondozása alatt állt, s az ide kihelyezett gyermekek is cigányok voltak. Az itt kapott gondozás nem nyújtott többet, mint ahonnan kiemelték őket. Ezek a családok a gyermekekért részükre havonta utalt térítés miatt vállalták a kiskorúakat, ami a családok készpénzjövedelmét jelentette. 2, A telepekre családokhoz kihelyezett gyermekek sorsának figyelemmel kísérése a szociális szakszolgálat dolgozói által A népjóléti miniszter 1949 augusztus 12-én kelt (127 788/1949 VILI.) számú rendeletével, az állami gyermekvédő intézetekből nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek fokozottabb ellenőrzését kívánta biztosítani, ezért elrendelte, hogy a vármegyei szociális felügyelők és a járási, városi szociális titkárok kiszállásaik alkalmával kísérjék figyelemmel a telepekre SZSZBML. XXIV 557 495/1949- A nagykállói gyermektelephez tartozó öt községen kívül menhelyi gyermekek voltak kihelyezve: Ludastó, Görény-tanya, Szilajkert, Városkert, Butykasor, Szirend-tanya, Rácz-tanya, László-tanya, Csikós-tanya, Városkert tanyai településeken és a következő négy utcában: Széli u., Borjú u., Vasút u., Zsinór u.