Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

TÖRTÉNELEM - Bene János: A nyírbátori járás tűzrendészeti viszonyai az 1920-as évek második felében

Lajos főjegyző vezetésével, megállapítva, „...hogy a kémények, tűzhelyek rendben vannak, s tűzrendészeti szempontból kifogás alá nem esnek..." A házaknál ott állt a szabályrendeletben megkívánt 200 liter tűzoltóvíz, a kapitányvíz, ahol pedig ezt nem találták, nem a szándékkal volt a baj, hanem azzal, hogy a szegénysorú lakos­ság nem rendelkezett ennyi víztároló edénnyel. Ugyanezen okok miatt nem találtak néhány portán tűzhorgot és szikracsapót sem. A település egyetlen nagyobb keres­kedelmi egységében a Schwartz és Kron fatelepén is hiányzott 300 liter víz a 900 li­terből. November 3-án szintén a járási kéményseprővel együtt járták be a falu veze­tői Gyuricza András jegyző, Feldmayer Lajos, Svelta János Pócspetrit. 11 portán ta­láltak elhanyagolt, rossz, tűzveszélyes kéményeket, s javíttatásukat azonnal el is ren­delték. December 13-án Máriapócson találjuk Szűcs Ferencet, aki Feczák András törvénybíróval és Paál Ferenc önkéntes tűzoltó parancsnokkal ellenőrizte a háza­kat. Négy esetben találtak rossz kéményt, Szkiba József Ófehértói utcai lakosnál egy tűzveszélyes nyári fészer elbontását, egy másik helyen pedig egy félig cseréppel és félig zsúpal fedett fészer cseréppel való teljes befedését írtál elő a tulajdonosnak. Piricsén november 21-én Kürthy János jegyző, Somogyi István törvénybíró és Bür­szem Mihály önkéntes tűzoltó parancsnok végezték el az ellenőrzést, s a következő hiányokat állapítottak meg: „...Lipcsik István udvarán lévő kemence szalmával van fedve. Somogyi Gábor, Papp Mihály, Márkus Viktor, Tóth Ferencné, H. Somogyi Ist­ván udvarán lévő kemencék szintén szalmával vannak fedve. G. Vasvári Sándornál a kémény rossz, s tűzveszélyes állapotban találtatott..." Egy hét múlva a társközség­be, Nyírpilisre ment Kürthy János jegyző, s ott ifjú Garancsi János törvénybíróval és Malmos János tűzoltó parancsnokkal ellenőriztek. Két helyen találtak rossz ké­ményt, melynek 8 napon belül való kijavíttatását rendelték el. December első nap­ján Szűcs Ferenc a helybeli jegyzővel, Dobos Miklóssal és a tűzoltó parancsnokkal Kislétát járta be. Varga Péter, Tamás Sándor és Pataki Péter portáján a rossz kémé­nyeket rótták fel, Molnár György, Mandics János, Ari Sándor portáján a lakóépüle­tekhez túl közel kialakított rakodók nagyobb távolságra való helyezésére utasították a tulajdonosokat. Torzsás Miklóst és Újfalusi Sándort pedig kihágásért feljelentet­ték, előbbit, mert engedély nélkül épített a lakóházához közel egy csűrt, utóbbit pe­dig azért, mert lakóházára úgy kapott építési engedélyt, ha azt cseréppel fedi be,

Next

/
Thumbnails
Contents