Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

MUZEOLÓGIA - Cseri Miklós-T. Bereczki Ibolya-Páli István: Szabadtéri néprajzi múzeumok, tájházak Magyarországon az ezredfordulón

Meglehetősen esetleges a helyi múzeumi szervezetek vagy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársainak bevonása a helyreállítási, berendezési munkálatokba. Ennek következtében, az épületek állaga, kialakítása megfelelő, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által helyrehozott objektumoknál kiváló, de a berendezések szakmai színvonala, a tárgyak állapota, leltározottsága meglehetősen egyenetlen és sok kívánnivalót hagy maga után. Nagyon nehéz helyzetben van a szabadtéri muzeológia, hiszen a lokálpatriotizmus, a gyűjtési buzgalom megsértése nélkül kell(ene) szakmai tanácsokkal szolgálni. Tapasztaljuk, hogy ezek a lelkes amatőrök sokszor a szakmai hozzáértés híján gyakorlatilag minden adományozott műtárgyat behelyeznek az enteriőrökbe, minden kontroll nélkül. Azok az enteriőrök és berendezések tekinthetők igazán jónak és hitelesnek, ahol a szakértő néprajzos tanácsadása mellett a helyi szemtanúkat, legidősebb adatközlőket is bevonják a munkába. Pl. Hidas, Cserépfalu, Fertőhomok. Talán nem tűnik túlzott optimizmusnak, hogy véleményünk szerint a tájházak fizikai állapotának leromlási folyamata megállt, sőt enyhe fejlődést is érzékelünk. A fenntartók - túljutva egyéb nehézségeiken - újra az építmények állagmegóvására, karbantartására fordították figyelmüket és energiájukat. (Sokat jelentett például az, hogy a települési közmunkásokat értelmes feladattal kellett ellátni és a tájház rendbehozatala is ilyen feladat volt.) Ezzel azt a tendenciát sikerült megfordítani, amely a megyei múzeumi szervezet keretében működtetett tájházak - maradványelv következtében történő - leromlását eredményezte. A települési önkormányzatoknak átadott tájházak jórészét a működtetők igyekeznek - bár szerény anyagi keretek között, de mégis a jó gazda gondosságával kezelni. Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal épületfelújító, konzerváló programját, mely mintegy 100 MFt értékben 16 tájház teljes felújítását irányozta elő 2003-ban. Sokat jelentett az is, hogy a KÖH kiadta módszertani füzetét „Műemlékem van, mit tehetek" címmel, mellyel egy régi szakmai hiányt pótoltak. A népi műemlékek fennmaradásának legfőbb titka, megítélésünk szerint, a központi költségvetési támogatásokon túl a helyi energiák mind hatékonyabb mozgósítása. A tájházak látogatottsága, propagandával való ellátottsága, bevonásuk a település vagy a kisrégió közművelődési-turisztikai életében, folyamatosan javuló képet