Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)
MUZEOLÓGIA - Viga Gyula Tájmúzeumok - regionális múzeumok
miképpen ruházták át központi funkciójukat a megyeszékhelyre, s az indusztrializációval létrejövő régió miként homályosítja el a kistájak és a tájak kereteit, és hoz létre a központtól mért távolság szerint elkülönülő zónák, övezetek rendszerét. 1° Ha a török utáni gazdasági reorganizációra, 11 majd különösen a polgárosodás formálta gazdasági, társadalmi, kulturális folyamatok által kialakított egységekre gondolunk, akkor kétségtelenül többször és át kell metszenünk a tájak határát egyegy néprajzi gyűjtemény gyűjtőkörének, „vonzáskörzetének" megformálásakor. Ha azt próbáljuk megérteni, hogy hol és hogyan kapcsolódik össze a kultúra táji megoszlása, annak viszonyrendszerei, ill. múzeumi öröksége, akkor kapcsolatot kell találnunk a különféle szintű régiók között is. A legvonzóbb feladat természetesen az lenne, ha a regionális múzeumok feladatainak kijelölésénél, ill. újfajta értelmezésénél figyelembe vehetnénk a regionális tudomány elvárásait, ami ugyan elsősorban a térrel foglalkozó társadalomtudományok közös alapfogalmait, elméleteit és módszereit foglalja rendszerbe, s azok felhasználásával vizsgálja a társadalmi és gazdasági jelenségeket és folyamatokat. 12 A múzeumi tevékenységben a régió többféle tartalommal jelenik meg: a gazdasági, történelmi, kulturális régiók együttesen adják meg tevékenységének kereteit. Az a határterületi diszciplína, ami a regionális térség komplex kutatását körvonalazza, s aminek alapvető kérdése, hogy miként alakítja az ember az őt körülvevő teret, !3 muzeális gyűjtemények létrehozása, ill. irányultsága szempontjából is alapvető problematika. Összefüggésében a lokális és a regionális értelmezése éppen úgy könnyebb, mint a regionális és globális problematikáé. Az említettek mellett természetesen sokféle értelmezés, közelítés elképzelhető. Mindazok a célkitűzések hasznosak lehetnek, amelyek intézményeinket egyegy térség tárgyi örökségének gyűjtő- és tudományos feldolgozó helyévé teszik, s az ezekből fakadó tevékenység pedig a térség jellegadó tudományos és kulturális központjává avatja. Csak ez garantálhatja múzeumaink társadalmi megbecsülését, s az egymást váltó muzeológus generációk elfogadását és megbecsülését. 10 ANDRÁSFALVY Bertalan 1980. 55. 11 Vö.: BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1984. 12 BENKO, Georges 1999. 10-11. HORVÁTH Gyula előszava. 13 BENKO, Georges 1999- 15-, 21-22.