Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Pilipkó Erzsébet: „...nekem ő ... az igazi pap...” Pap és közösség viszonya a magyar görög katolikus és ortodox egyházközségekben Kárpátalján az 1990-es változásokat követően

szerint ez igazi pap? Tanító vót az iskolába, ... ütötte a pulyákot, hogy nincs Isten, és ü papnak jött, felveszi magára a rezát?... "15 Mások a parókus kompetenciáját kifogásolva „menet közben" váltak ki a görög katolikus közösségből és csatlakoztak a pravoszlávokhoz: „...én a pravoszláv paphoz járok, mert arról tudom, hogy valódi pap, és az tud is, annak olyan beszédje van, hogy kérem szépen azt hívják a görögök is a temetésre, és nem ezt (a görög katolikust). " „...ez a pravoszláv, tudom, hogy pap, mert ha baj van, valahun valaki beteg, ide jönnek, hogy imádkozzon, nem az övékhez (a görög katolikushoz) mennek, ez könyörög értük. Nekem ű (a pravoszláv) az igazi pap..."^ (Kiemelés tőlem. P.E.) Tehát a helyi parókus, bár hivatalosan az egyház, a hierarchia képviselője, a hívek mégis megkérdőjelezték a kompetenciáját. Összeegyeztethetetlennek, őszintétlennek érezték a múltjához tartozó, értelmezésük szerint az ateista pártpolitikától sem mentes foglalkozását és a jelenlegi egyházi elhivatottságát. Ebben a másfajta szerepében inkább érdeket, a kialakuló új társadalmi struktúrában megjelenő nagypresztizsű identitáselem előnyös felismerését vélték felfedezni. A magyar kántornak a római katolikusokhoz történő csatlakozása - amelyet a parókussal közel a tettlegességig fajuló ellentéte váltott ki - tovább fokozta a magyar hívek eltávolodását a görög katolikus közösségtől. Az interpretációkból arra lehet következtetni, hogy a parókus nem tűrt beleszólást az egyházközség dolgaiba: „...eleinte az emberek akartak dirigálni, de én ezt nem engedtem...", ugyanakkor a hívek nem tekintették magukat minden további nélkül „lelki alattvalóknak" 1

7 sőt maguk is tiszteletet vártak el a parókustól mindazért az erőfeszítésért, amit az elmúlt évtizedekben egyházuk megtartásáért, 18 a legalizációt követően pedig a templom visszaszerzéséért, és annak újraberendezéséért tettek. Ugyanakkor a parókus Saját gyűjtés, Beregszász, 2001. Saját gyűjtés, Beregszász, 2001. BECK, Robert 1990. 44-45. A Szovjetunióban az állam nem támogatta az egyházakat, a hívek adakozásból saját maguk tartották azt fenn.