Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)
NÉPRAJZ - Barna Gábor: A tápéi temetőkápolna mint szent raktár
utakról megtalálhatók a kápolnában. A vitrinben elhelyezett tárgyak alá azt írta: „Római Szent Ereklyék Melyeket hoztam Magammal 1888. I. hó 7-én Tápén Miklós Istvány Antal. Sz. f. III. r. elnök". Ez azt jelzi, hogy Miklós István Antal néven a tápéi ferences harmadrend elnöke volt. Ezt az adatot eddig nem ismertük róla. A kápolna tárgyai különböző forrásból, helyről és időből származnak. Az egész gyűjtemény egy-két generációval korábbi vallásosságot reprezentál, az 18811980-as évek vallásosságát. Az inventarizálás célja e vallásosság elbeszélésekben is megformált történetét rögzíteni és megörökíteni. Adatainkat tágabban a helyi vallási kultúra szövetében igyekeztünk értelmezni. Ebben az egyéni és a közösségi, a magán és a nyilvános, az otthon és a kápolna, régi és új, egyházias és a népi vallásosság, élő és kihalt gyakorlat egymást kiegészítő fogalompárjai adták az értelmezési keretet. A kápolna védőszentje a Kármelhegyi Boldogasszony. Ennek tisztelete visszanyúlik a XVIII. század járványaira és a kor magas halálozási arányaira emlékeztet. A Kármelhegyi Boldogasszony ugyanis a jó halál védőszentje. Ennek az alapja pedig az ún. bulla sabbathina, vagyis szombati bulla, amely a középkor egyik legvitatottabb búcsúkiváltsága volt. A legendás hagyomány szerint ugyanis a skapulárét, a szerzetesi vállruhát, Szűz Mária egy angol szerzetesnek, Stock Szent Simonnak adta azzal az ígérettel, hogy ha valaki azt viseli és elvégzi a hozzákapcsolt imádságokat, Mária a mennyországba segíti a halálát követő első szombaton. A skapuláré viselete emiatt volt népszerű annyira. 12 Ebben a tekintetben tehát a kápolna dedikációja nem véletlen, hanem nagyon is tudatos választás eredménye. A korábbi évtizedek, évszázadok embere számára ugyanis a legfőbb törekvés az volt, hogy jó halált haljanak és haláluk után mielőbb az üdvösségre, a mennyországba jussanak. A skapuláré viselése gyakran kötődik egy laikus vallási társulathoz, a skapuláré társulathoz. 13 Tápén azonban nincs nyoma skapuláré társulat működésének, de él a Kármelhegyi Boldogasszony tisztelete. 1 4 A skapuláré viselését és a hozzá kapcsolt imádságokat a hívek mind a Kármelhegyi 12 BARNA Gábor 2002a. 13-14. 13 TÓTH János 2002. 14 BÁLINT Sándor 1977. 54-55.