Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Ujváry Zoltán: Erdélyi János (1814-1868), a népköltészet első tudós kutatója

elkövet annak igazolására, hogy a magyar népdalok gyökerei a messzi múltban, keleti örökségben keresendők. A magyarok pusztán lakók voltak - írja Erdélyi. Szorosan kötődtek a természethez. ,A magyar mindig a síkot szerette, szereti még ma is »hűven keleti izléséhez«". A keleti népek hazája is a puszta, s amint Erdélyi mondja „a magyar népdalokban legigazabbak a pusztai népdalok, miután annyira egyezik természetünkkel a pusztai élet." Erdélyi szerint a jelképekben is felfedezhetők a keleti elemek. Olyasmikre hivatkozik, mint a dalokban előforduló cédrusfa, ciprusfa, fügefa, sőt a diófa is keleti hozomány: „a mai hagyományos diófát ... keletről hozták őseink, igen valószínű, mert e fának eredeti hazája Persia" (Adjon isten minden jót, Diófából koporsót). Kelet felé mutat a pálma is (Elmegyek én valamerre, Valamely ország szélére, Fészket rakok pálmaágra, Árva gerlice módjára). ,A pálmák országa bizonyosan nem nyugatra esik, hanem keletre, hol a mi régi hazánk." Az aranyat, drágakövet, gyöngyöt említő dalokból is keletre lehet következtetni (Arannyal kellene nevedet leírni, Gyémánt kő táblára szépen lerajzolni, Rubint kőből formált ládában tartani). Hasonlóan ősmagyar szokás emlékét sejti Erdélyi a következő dalban: Ehol jön az estve, Hogy kell lefeküdni; Ösméretlen társat Hogy kell megölelni? Mikor ölelgetném, Fájnak az karjaim; Mikor csókolgatnám, Hullnak az könyeim. Erdélyi véleménye szerint a nővásár emléke rejlik a dalban. A szülők megállapodnak az ifjak házasságáról a legény és a leány tudta nélkül. „Történetinkben Árpád is ugy alkalmazott Mén Maróttal, ki Zoltánnak ajánlá leányát feleségül. Ez a