Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Bartha Júlia: Török népi építészet

10. kép. Tapasztott tetejű ház Seydisehirben - 2004. kívülről. A házak teljesen beleolvadnak a környezetbe. Messziről egyáltalán nem látszik, hogy hol van település, nem világítanak az apró házak. Minden bizonnyal oka van annak, hogy így alakult az építő gyakorlat. Az, hogy milyen veszélyek fenyegették az utazókat a karavánutak mentén, jól ismerjük az útleírásokból. Az sem véletlen, hogy meghatározott távolságra éppen ezen az útvonalon - az egykori Selyemút - mentén épültek a karavánszerájok. Szerájok persze máshol is voltak, azonban itt feltűnően „sűrűn" található a többségében XI-XIII. században emelt épület. Ma már természetesen biztonsággal halad a jármű a kitűnő állapotban lévő nemzetközi főútvonalon, de a településszerkezetet és a népi építészetet kutató szemnek feltűnik ez a jelenség. A törököknél a tanya ismeretlen település forma, mert a gazdálkodás nem olyan rendszerű, hogy igényelje dologidőben is az állandó jelenlétet. A nadrágszíjparcellák a települések határain vannak, onnan hazajárnak esténként. A nagy táblás búza, kukorica vagy cukorrépa földeket pedig egy tagban művelik, immár gépesítve, a munkákat a faluból vagy a közeli városokból irányítják. A déli területeken, a mediterrán éghajlatú falvakban, városkákban az elmúlt 10-15 év fellendült turizmusát kielégítendő, melegágyas kertészettel foglalkoznak, és citrom-, banán-, gránátalma-ültetvényeket telepítettek. Jórészt ez adja a falvak