Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Juhász Antal: Az állattartás építményei a Szeged környéki tanyákon

6. kép. Kocsiszín és disznóól, akollal 1975-ben. Kistelek, Tanya 139kellett hozzá, és a hosszabb melléképületek tanyán jó szélfogónak bizonyultak, hozzájárultak a védett udvarok kialakításához. Sok falusi és tanyai szegényparaszt az aprójószágnak szájasvermet, tyúkvermet épített. 40-50 cm mély, 1,5 m széles, 2-3 m hosszú gödröt ástak, a két végén leásott oszlopokra szelement tettek, a szelementől a földszínig a tetőt „lehorogfázták", napraforgószárat, szalmát raktak rá, majd meghordták földdel. A féregmentesítés végett legtöbbször kívül-belül kimeszelték. Az így készült verembe - éppúgy mint az ólba - tyúküllőnek rudakat raktak. A XX. század eleje óta, amióta az udvari kukoricatárolók elterjedtek, a góré alját ólaknak építik be. Falusi parasztházaknál a góré alatti disznó- és baromfiólak a gyakoribbak, de eléggé elterjedt ez a beépítés tanyán is. Sokan a kukoricagórét eleve úgy építették, hogy alája - vályogból, utóbb téglából - ólakat falaztak. Ez is anyagtakarékos építkezés. Számos tanyán különálló és góré alatti disznó- és baromfiólak is láthatók. A Fehér-tó környékén, Őszeszéken, Kisteleken, Csengelén, ahol a nagy kiterjedésű székek, szikes legelők kedveztek a juhtartásnak, szinte minden tanyán tartottak birkát. Akinek 15-20 birkája volt, az birkaólat, birkaszínt - Kisteleken úgy mondják: birgeólat, birgeszínt - épített, rendszerint a disznóól mellé. Nagyobb