Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)
NÉPRAJZ - Juhász Antal: Az állattartás építményei a Szeged környéki tanyákon
során már csak gömbfából és deszkákból ácsolt jászlakat láttunk. A lójászol fölé szénatartó rácsot, szegedi tájszóval sarampót erősítettek a falba, a lovak abból szénáztak. Az istálló padozata mindig döngölt föld. A lovak faránál hídlásv. deszkával bélelt lejtős lefolyót alakítottak ki, amely a vizeletet egy gödörbe vezette. A szellőzést 2-3 db, vályog nagyságú nyílás biztosította, melyeket télen szalmacsóvával bedugtak. Legtöbb istállónak, az ajtó felőli oldalon egy-két, 30x40 cm-es szimpla ablaka van, ezeket nem szokták kinyitni. Az istállóajtók rendszerint kettősek: befelé nyíló, ácsolt levélajtók és kifelé nyíló, lécvázas rostélyok. (lásd 2. kép) Ahol a nagyjószágokat együtt tartották, ott az istálló közepén, az ajtóval szemben, vagy oldalt, az ajtó közelében volt a szénatartó, a szegediek ajkán a szénáskötröc vagy kötröc. Máskülönben a lóistállóban volt a helye. Négy oszlop közé deszkákat rögzítettek és az így elkerített, legalább 2 m 2-es tartóba készítették be a szénát. A 12 éven felüli legénykék a nősülésig rendszerint a szénatartóban aludtak. Nagygazdáknál ez volt a béres hálóhelye, így előfordult, hogy hárman is az istállóban vackoltak meg éjszakára. Ilyen helyen a lovak faránál priccsex készítettek: négy, földbevert karóra deszkákból 10-15 cm-es peremű fekhelyet eszkábáltak, amire szalmát terítettek, vagy szalmazsákot helyeztek. Az is előfordult, hogy a priccset négy erős léccel a lóistálló mennyezete alá, a gerendákról függesztették. Az istállóajtón belüli szabad térségnek, amit naponta tisztára söpörtek, placc a neve. Idős tanyaiak emlékeznek rá, hogy aplaccon némelyek tüzet is raktak. „Az öreg tanyában pallatlan istálló volt, a placcon tüzeltek tőzekganéval... Akik kint háltak a jószágnál, azok tüzeltek. " (Volford István, sz.1899- Kistelek) A Tápairéten, az 1880-90-es években a nagygazdák béresei az istállóban főztek, gerendáról függesztett bográcsban. Más emlékezés szerint világítás céljából raktak tüzet a placcon. „A Szalai-birtokon (több száz holdas kisteleki nagygazdánál) a béres ott evett az istállóban. Szalmával tüzet gyújtott. Leégett az egész istálló..." (Kucsora János, SZ.1895. és Tóth János, sz.1919) Adatközlőink szerint az istállóban való tűzrakás több tűzesetet okozott. A szórványos emlékezésekből arra következtetünk, hogy az állattartó szállásokon, ahol a család még nem tartózkodott kinn, hanem a jószágokra béresek vagy a legényfiúk ügyeltek, télen gyakori lehetett a tűzgyújtás. A
