Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)
NÉPRAJZ - Gráfik Imre: Díszített faormok Nyugat-Dunántúlon
A faragott és festett faoromzatok egyik igen korai példánya egy kondorfai házról származik, s jelenleg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Nyugat-Dunántúli tájegységében álló, rekonstruált lakóház részeként látható. 19 A jellegzetes megformáláson túl a rajta olvasható szöveg is emeli értékét: „A pikkelyesen díszített oromgerenda keretet szabályosan ívelt mintázatú fűrészelt deszkasor zárja. A keret alsó részén egymás fölött két gerenda is húzódik, amelyeket egy szintén karéjosan mintázott szegőléc zár le. A szegőlécen a következő felirat olvasható: „DICSÉRJÉTEK A JÉZUS NEVÉT MINDEN NÉPEK ÉS NEMZETSÉGEK A JÓ ISTEN SEGÍTETT KOVÁCS GYÖRGY ÉPÍTETTE AZ 1826DIK AUGUSZTUSBAN." 20 A Zalaegerszegen található Göcseji Falumúzeumban pedig az oromzatok kisebb sorozata tanulmányozható: „Az olajütő előtt szépen faragott, színezett házoromzatok együttese áll. A faragott és festett deszkaoromzatú lakóházak zömmel Zala megye területén találhatók, változataik azonban a szomszédos Somogy és Vas megye délnyugati falvaiban is elterjedtek. Feltehetően ugyanazok a festőasztalosok faragták-pingálták a házoromzatokat is, mint akik a falusi templomok mennyezetét s a parasztotthonok tulipános ládáit, bútorait festették. Ezek a bútorfestő asztalosok és ácsok honosították meg vidékünkön a festett házoromzatok divatját is. Adataink szerint az első díszes oromzatok a XLX. század első évtizedeiben készültek, és a reformkor idején terjedtek el széles körben. Virágkoruk a század 50-60-as éveire tehető, s ettől kezdve, főként az építőanyagokban történt változás, a hagyományos faépítkezés háttérbe szorulása és az ízlésváltozás hatására fokozatos hanyatlásnak indult. A ma még fellelhető és megmentett díszes oromzatokat mesterséges tető alá építve állították ki a falumúzeumban." 2 ! A szombathelyi Savaria Múzeum is több faragott és festett házoromzatot őriz, melyeknek felállítására, illetve bemutatására remélhetően a Vasi Múzeumfalu második építési ütemének területén kerül sor. 22 19 BÍRÓ Friderika 1993. 20 BÍRÓ Friderika 1996. 48. Vö. BÍRÓ Friderika 1993. 21 BÍRÓ Friderika 1987. 111-112., BÍRÓ Friderika 1992. 22 BÁRDOSI János 1984. 287.