Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Novák László Ferenc: Táj és ember

Tibor a település irányába haladva teremtette meg a településföldrajzot, melynek lényege a települések funkcionális morfológiai vizsgálata. 9 Az ember és táj kapcsolatának tudományos vizsgálata a XX. század első évtize­deiben élte virágkorát. A kutatás három központban koncentrálódott. Budapesten a Néprajzi Múzeumban Bátky Zsigmond és Györffy István neve fémjelzi a komplex tájszemléletű kutatást. A műegyetemi közigazgatási intézet is létrejött Teleky Pál ve­zetésével. Itt Gunda Béla kezdte pályafutását. Debrecenben a Gróf Tisza István Tu­dományegyetem Földrajzi Intézetében Milleker Rezső irányításával alakult meg az Alföld Kutató Bizottság, amely kiadványsorozatot is megjelentetett. Trianon követ­kezményeként Kolozsvárról Szegedre költözött az egyetem, amely Kogutowicz Ká­roly vezetésével fontos műhellyé szerveződött. A Magyar Néprajzi Társaság Ember­földrajzi Szakosztálya és a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Inté­zete közötti együttműködés keretében indult útjára 1921-ben a Föld és Ember c. folyóirat, s a szegedi egyetemen alakult meg az Alföld Kutató Bizottság, mely kiad­ványsorozatot jelentetett meg. Az említett tudományos központok tájkutató köz­pontok is voltak egyben. Kisebb-nagyobb tanulmányok, önálló művek tárták fel egy-egy vidék, nagyobb tájegység népesedési, települési, gazdasági-társadalmi vi­szonyait. Példaként említhető meg Bodor Antalnak Mezőkövesddel, 10 Strömpl Gá­bornak Pozsonnyal és a Gömör-Tornai karsztvidékkel, 11 Findura Imrének két gö­möri folyóvölgy népességével, 12 Lux Gyulának Dobsinával, 13 Hézser Aurélnak Tel­kibányával, Tokajjal, 14 Winkler Elemérnek Sopronbánfalvával foglalkozó tanulmá­nya. 15 A táj komplex vizsgálata helyezte előtérbe a történeti szemlélet érvényesü­lését is. Banner János Békés megyéről és Szegedről készített településföldrajzi munkát. 16 Márton György a Maros-vidék két települése, Makó és Csanádvára 9 Összefoglalóan MENDÖL Tibor 1963. 10 BODOR Antal 1921. 11 STRÖMPL Gábor 1921., 1922. 12 FINDURA Imre 1887., 1890. 13 Lux Gyula 1921. 14 HÉZSER Aurél 1921a., 1924. 15 WINKLER Elemér 1924. 16 BANNER János 1922., 1925.

Next

/
Thumbnails
Contents