Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

VI. ADATTÁR

Lejárat: gádorból kellett lemenni. Ablak: kisméretű szimpla üveglap betapasztva, nem nyitható. Ajtó: Kémény: sáralapba a tető fölött használt spórcső kivezetve. Tetőzete: leföldelve. Berendezése: „egy csikóspór, három dikó (házilag készített fekhely) rossz kábátokkal és ócska szürke lópokróccal letakarva. Éjjel pedig ezzel takaróztak. Két farönk ülőkének. Nem volt a helyiségben olyan bútordarab, amire a családfő borotválkozásakor a tükröt letehette volna. Úgy borotválkozott, hogy a kunyhó közepén lévő tartóágasba szeget vertek és arra akasztotta a tükröt és egy törölközőt. De ezt csak a családfő használta. A család a vályúnál mosakodott, meg az árokban összegyűlt vízben is. Lavóruk nem volt, sokszor úgy is mosakodtak, hogy a szájukba vett vizet a markukba engedték és így az összetett markukba szájukból kiengedett vizet használták mosakodásnál. (Egyébként a mosdásnak ez a formája abban az időben sok szegény családnál gyakorlat volt.) A hivatalos iratokat és a nagyobb címletű kevés papírpénzüket a gerendára rögzített „ler"-ben (tűzhely fémből készült sütője) tartották, hogy az egerek meg ne rághassák. Ugyanis a talajban lévő kártevők gyakran befúrtak a fölkunyhóba. A napi költőpénzt egy kis vászonhurkosban a „gelebjük"-ben hordták. Étkezéskor egy nagy tálat megszedtek főtt étellel, azt egy kb. 30-40 cm-es átmérőjű farönkre vagy a földre tették és a gyermekek ezt körülülték és úgy ettek. A családfő és a családanya cserépből készült tálból ettek, ki állva, ki a küszöbre ülve. Függönyt (akkor firhangnak hívták) molinóból, a dohányosok részére a „dohányfábrika" által a dohánypalánta melegágyi letakarásához adott anyagból csinálták. Helyette „hacurát" csináltak. A melegágyra napraforgószár zsineggel egymáshoz hurkolva olyan nagyságban, amilyen hosszú és széles a melegágy volt, amelyben a dohánypalánta növekedett. A Zöldkereszt által a csecsemők részére juttatott babakelengye pelenkájából is firhangot (függönyt) varrtak. Két pelenkát meghagytak azért, hogyha a gyermeket vinni kellett az orvoshoz, vagy a Zöldkeresztbe, legyen rendes pelenka alattuk. Az volt a szegényeknél a gyakorlat abban az időben, hogy amikor megtudták az asszonyok, hogy terhesek, elkezdték gyűjteni az ócska, színes ruhákat otthoni pelenkának. Nem látszott rajta a szennyeződés. Gond volt a szappan előteremtése is. Ha a határban voltunk, nem volt idő, sem annyi víz, hogy kimossuk a pelenkát, így kórópálcára (élő napraforgószárra vagy annak bugájára) tányérjára vagy járomra, szekéroldalra terítettük száradni, ha csak vizeletes volt. Ha megszáradt, ismét a gyermek alá tettük. Ha pedig komolyabb szennyeződés volt rajta, nem mostuk, hanem általában eldobtuk. Világítás: petróleumlámpával, ha petróleumra nem volt pénzünk, akkor olajmécsessel világítottunk, amelybe flanellkanócot tettünk. Ez nagyon füstölt." Kút: nem volt Állat: nem volt. Árnyékszék: nem volt. Adatközlő: 1) Magát megnevezni nem kívánó 44 éves nő, Nyírlugos. 2) O.-né A.néni 68 éves nő, Nyírlugos. A település megnevezése: Nyírlugos, Mihálydi u. A földházban lakó neve: M.J. Foglalkozása: csürhés, sertéspásztor. Hányan laktak benne: 9 fő, ebből gyermek: 7 fő. Mikortól meddig laktak benne: „1910-1920-ig. Ekkor már 30 kat.h. ingatlanuk volt a szülőknek és erre elkészült a rendes lakásuk. Az új házban még két gyermek született." Előzőleg hol laktak: Saját ingatlanon épült: „igen, kb. 15 kat.h. saját tanyás ingatlanon, a falu végén. Ehhez vásároltak még szüleim 15 kat.h.-t. Ezzel 30 kat.h.-ra növekedett a területük."