Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Lakatos Sarolta (Nyíregyháza): Emlékezés Ilosvay Ferenc születésének 90. évfordulóján

Kovách Aladárral (1908-1979) is, aki a Nemzetőr egyik alapítója, a Hungária főmunkatársa, a SZER, és a Francia Rádió magyar osztályának is munkatársa volt. Budapesten barátjának tekinthette Fekete István írót, ennek bizonyítékát is (fotók, levelek) a Kállay Gyűjteményben őrizzük, ahogy a levélváltást Walleshausen Évával (és családjával), akinek Ilosvay Ferenc ifjúkori hódolója volt. Leveleiben leírja, hogy mindent megkísérelt, bárhol kopogtatott, mindenütt leeresztett sorompóba ütközött, nem kapott állandó munkát. Nagyon nehezen és nagyon sok kínlódással kereste meg a mindennapira valót, alkalmi munkákból élt. „Enyhén szólva, tengődöm", „az időnkénti cikk-rendelések honoráriumából éppen csak a legszükségesebb létfenntartásra futja", „semmim sincs kerek egy ég világán, az alkalmi cikkecskékből pengetem életem lantját", „enni kell...és engem a tollam etet, vállalok: irodalmi karcolatot, riportot, tanulmányt, novellát, s az újságírás egyéb ágazataiban szükséges dolgozatok írását." (Vámos Imrének, 1962. I. 18.; Herczegh Jánosnak, 1961 október; Bógler Lajosnak,1961; Bereczky Lászlónak, 1960). „Nem tartozom egyik klikkhez sem, nem is kapok segélyt vagy ösztöndíjat egyetlen menekültügyi, karitatív szervezettől sem". (Vámos Imrének, 1962. I. 18.). Az okot részben önmagában kereste. „Forrófejű és idealista álmodozóként könyveltek el, akivel- ugyebár- lukrative nem lehet együtt dolgozni." („Térkének", 1959). „Kényelmetlen és bosszantó vagyok, mert ostoba módon és szűzlányi együgyűséggel nemcsak a jót, de a hibát is kimondom. Most jöttem rá. Veszedelmesen idealista vagyok." (Bereczky Lászlónak, 1960). Önkritikusan azt is elismerte, hogy a Híradónál „a lapcsinálás diplomáciai részét ugyancsak silány módon végeztem." (Bógler Lajosnak, 1961). Mindezekkel együtt azonban úgy látta, hogy „a piacon tízszeres ára van az 'alázatos szolgája' salátának, mint a bár keserű, de gyógyhatású ezerjó fűnek. A rikkancs az érték, és nem az írás, amit árul." (Kovách Aladárnak, 1961. I. 27.). Úgy látta, hogy „a mai világ érzéketlen minden betegség, minden fájdalom és minden egyéni vagy nemzeti szerencsétlenség iránt, ha nem vele történik. Igaz, hogy vele is megtörténhet. S ha az ember erre figyelmezteti őket, ha megmondja ezt ne tedd, ezt tedd, így nem lehet, így lehet- tudom, mert sajnos kipróbáltuk, nos az hazaárulás, dezertálás, szálasis őrültség?" (Dr. Nagy Kázmérnak, 1959. VI. 22.). „Dénes látod, erre vágytunk, s azt hittük- micsoda morál! És most már mindketten tudjuk, hogy m i c s o d a morál!!!?..." (Dr. Szokolay Dénesnek, 1961. X. 11.). Fásult iróniával szemlélte a nemzetközi politikában 1956 után végbement változásokat is. „Krisztus ügyében Pilátus az Antonia erőd forrásának vizében mosta meg a kezét,