Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

hozzáértők számára nem jelentenek különösebben nehéz feladatot a felhasznált elbeszélések felderítése, illetve azonosítása. Legtöbbször szinte változtatás nélkül teszi át a novella helyzeteit a filmre, s majdnem kivétel nélkül Krúdy eredeti szavait adja hősei szájába. Mégsem ez a legfontosabb az alkotó újjáteremtésében. Huszárik hűsége nem a szavakban és a mondatokban, nem a szövegegyezésben van, hanem sokkal mélyebben. Mint az igazi műfordító, nem a betűkhöz, nem a szótárhoz hű, az eredeti alkotás lényegét, szellemét igyekezett megragadni. Nem néhány elbeszélést vitt filmre, hanem kivételes beleélő képességgel és mesteri kézzel Krúdy világát teremtette újjá, formálta meg számunkra egy másik művészet eszközeivel. Ha a film tartalmáról, cselekményéről akarnánk valamit közölni, talán azt mondhatnánk: variációk egyetlen témára, a szerelemre. A szerelem egyik örök témája minden kor művészetének. Ennek a filmnek azonban nemcsak fő szólama, hanem szinte egyetlen szólama. Csodálatos módon mégsem érezzük egysíkúnak. Szindbád, miközben végiglátogatja régi szerelmeit, minden nőnek szinte szóról szóra ugyanazokat a szavakat, kegyes hazugságokat mondja, mégis úgy érezzük, hogy egyre mélyebb titkokat tudunk meg tőle nemcsak a szerelemről és a nőkről, hanem az emberről s az élet végső értelméről is. A film felépítése látszólag laza, mozaikokból tevődik össze, amelyek meglehetősen vékony szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. Valójában az író és rendező rendkívül tudatosan és kiszámítottan, nagyon szigorú logikával megkomponált elemekből építkezik. A különböző környezetű és hangulatú jelenetek úgy követik egymást, mint egy klasszikus zenemű tételei, s az egyes tételeket az újra meg újra felcsendülő vezérmotívumok kapcsolják össze. Ezek közül a visszatérő motívumok közül talán a legfontosabb a temetőképek többszöri ismétlődése. Szindbád nagyon sokféle környezetben fordul meg szerelmei nyomán. A polgári otthonoktól a nyilvánosházak szalonjaiig, a tabáni kiskocsmáktól a felvidéki kisvárosok ódon hangulatú utcáiig, a korcsolyapályától templomi kórusig igazán változatos színtereken láthatjuk, de bizonyára nem véletlen, hogy újra meg újra éppen a temetőben bukkan fel szerelmeivel. Nyilvánvaló, hogy a temető itt sokkal több, mint a szerelmi légyottra alkalmas csendes búvóhely. Ezek a jelenetek a szenvelgő szentimentalizmustól és morbiditástól egyaránt távol állnak, jelképiségük azonban vitathatatlan. A szerelem így lesz több -152-