Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

S rajtuk kívül még hány kitűnően megrajzolt figurával ismerkedhetünk meg a terjedelmes mű lapjain! Nemcsak az igazságszolgáltatás, az egész megyei közigazgatás felvonul előttünk, s ezen is túl, kirajzolódik az egész nyírségi dzsentrivilág képe. Korábban sem festett Krúdy hízelgő képet szűkebb hazája kisnemesi rétegéről. Már korai novellisztikájában, az 1900 és 1910 között megjelent köteteiben is kíméletlen kritikával ábrázolta ezt az önmagát rég túlélt, pusztulásra érett, parazita kisúri világot, amely - mintegy különös társadalmi rezervátumban - éppen a Nyírségben tartotta magát legtovább. Érdekes, hogy pályája végén, a 20-as, 30-as évek fordulóján, ismét ehhez a világhoz kanyarodott vissza az író. A közben eltelt két évtized azonban nemhogy enyhítette volna kritikai alapállását, ellenkezőleg, kiszélesítette és elmélyítette azt. A világháború, a forradalmak és az ellenforradalom tapasztalataival gazdagodva éppen ekkor, a 20-as évek végén, a 30-as évek elején írta meg legátfogóbb, s legmélyebbre hatoló társadalomkritikai regényeit, a Valakit elvisz az ördögöt és A tiszaeszlári Solymosi Esztert. (Bizonyára nem véletlen, hogy egyikre sem talált kiadót, mindkettő csak újságban jelent meg.) Ezek a regények jelentik Krúdy végső leszámolását a velejéig romlott, a valóságos vagy vélt érdekei védelmében semmitől vissza nem riadó dzsentrivilággal szemben. E réteg végső elaljasodásának, társadalmi veszélyességének ábrázolására pedig aligha találhatott volna alkalmasabb keretet az író, mint a tiszaeszlári vérvád-per történetét, amelyben soha nem látott szenvedélyességgel csaptak össze a haladás és a reakció erői. A regényből az is félreérthetetlenül kiderül, hogy ez a per a XIX. század végén már csakis a Nyírségben születhetett meg, s alakulhatott úgy, ahogyan alakult. A vérvád babonája ugyan időről időre másutt is felbukkant, kisebb-nagyobb antiszemita atrocitások másutt is előfordulhattak, egy ilyen monstre perre azonban ekkor már talán sehol Európában nem kerülhetett volna sor. Még a félfeudális Magyarországon is csak a Nyírség sajátos társadalmi vegetációja volt képes kitermelni azt a különös közeget, amelyben a rituális gyilkosság meséje nemcsak megfoganhatott, hanem fel is növekedhetett. Az élősdi dzsentrivilág leleplezése mellett természetesen volt a regény mondandójának egy másik, nem kevésbé aktuális vonatkozása is. Krúdy nem tartozott a vátesz típusú írók fajtájához, de 1931-ben nem is igen kellett már vátesznek lenni -40-