Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

többnyire csak kendőt borítottak a fejükre, nem felejtették otthon a kézilámpást, osontak, halkan fecsegtek, vigyázva nevetgéltek, illedelmesek voltak, csak a kaput csapták be nagy zajjal, mintha végtelenül megörültek volna, hogy végtére hazaérkeztek. A szívbajos öregemberek, az álomtalan betegek, a könyvforgató szomorúak az ablakaik mögül mit sem hallottak a lábujjhegyen járó kisvárosi estéből. A sarki fűszeres ajtóján csörgött néha a csengő, mint a messze kalandozó élet. Az ablakok is le voltak fuggönyözve, soha egyetlen lámpavilágot nem láttam a házakban, midőn éjszaka néha egymagamban bolyongtam. Sehol egy hang, sehol egy panasz, se sírás, se nevetés... Itt mindenki aludt, tán mert mindenki boldog volt, Istenem, hányszor jártam éjféltájban a kisvárosi utcákat, a nádtetős girbegurba, gödrös, akácos, hosszant-hosszant alvó utcákat és sohasem találkoztam senkivel! A lépéseim kopogását egyedül hallgattam, fútyörészésemre nem felelt senki, a vágyaim felé nem nyúl ki fehér leánykéz az ablakocskából, kisajtó nem nyikordul a kerten, hogy lopott csókkal megajándékozzon valaki. Magamban voltam, magamnak gondoltam mindenféle gyönyöröket, szívringatókat, elandalítókat... Hosszú, hosszú, kíváncsi estéken hányszor jártam be a várost, hogy valamit észrevehessek e nyírségi nagyfalu éjszakájából! Csak egyetlen éjszakai regényt láthassak, amelyekről a szép színdarabok szólnak, költők énekelnek! Egy érzelmes hangot szerettem volna felfogni a nyíregyházi éjszakából. Legfeljebb részeg emberrel találkoztam a Három Rózsa táján, aki öklendezve szidta a feketeszakáilú Frid borát. A tornyok csodálatos nyugalommal nézegették az alant elterülő házakat, udvarokat, mintha bizonyosak lehettek volna arról, hogy odalent nem történhetik semmi rendellenesség..." (N. N. 17-18. 1.) Az utolsó gavallér cselekményének keretét, hátterét a régi borbányai szüretek hangulatos rajza alkotja. A legjelentősebb nyírségi témájú műve utolsó éveiből azonban kétségtelenül a Valakit elvisz az ördög. A regény 1928-ból való, s Krúdy két fő témakörét, a nyírségi dzsentri-világot és a vörös postakocsi utasainak világát egyesíti. Témája egy eleve reménytelen kísérlet a dzsentri-réteg megmentésére. Alvinczi Eduárd (igazi nevén Szemere Miklós), a legendás gazdagságú különc főúr, sok Krúdy-regény szereplője, aki egészen a hét vezér egyikéig tudja visszavezetni származását, s így a fejedelmi trón egyedüli jogos örökösének tekinti magát, elhatározza, hogy felkarolja, megmenti a pusztuló magyar nemességet, az eladósodott dzsentrit. „Talpra kell állítani ismét a magyar nemességet. Vissza kell -32-