Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)
Tóbiás Áron szerkesztésében a Krúdy világa című hatalmas dokumentumkötet, amely az emlékkönyveknek, tanulmányköteteknek, forráskiadványoknak, annotált bibliográfiáknak, interjúgyűjteményeknek és még sok minden egyébnek valami egészen sajátos együttesét valósította meg. Hatása a további Krúdy-kutatás szempontjából azonban kétségtelenül nem egyértelmű. Dokumentumanyaga, főként a forrásértékű levelezés és Kozocsa Sándor bibliográfiájának közlése vitathatatlanul óriási segítséget jelentett minden kutatónak, a nagyon különböző szintű és hitelű emlékezéstömeg azonban Krúdy amúgy is gazdag legendáriumának újjáéledéséhez, a személyéhez tapadó pletykaáradat tovább burjánzásához is hozzájárult. Ilyenformán a tisztázódásnak és a ködösítésnek egyaránt eszköze lehetett. Kiadása mégis föltétlenül indokolt volt, hibái ellenére is a Krúdy-irodalom alapművei között kell számontartanunk, s a kutatás a jövőben sem kerülheti meg. 1965-ben jelent meg az Akadémiai Kézikönyv Ötödik kötete, s benne Czine Mihály nagyszerű Krúdy-tanulmánya. Czine nemcsak az addigi kutatási eredményeket összegezte nagyon találóan, hanem sok új meglátással is gazdagította ezeket, s finom beleélőképességgel olyan vonzó, túlzásoktól mégis mentes Krúdyportrét formált, amellyel hosszú időre meghatározta az író irodalomtörténeti értékelésének fő irányait is. A 60-as években a kézikönyv Krúdy-fejezetén kívül is született még néhány jelentős Krúdy-tanulmány. Főként Diószegi András: Krúdy és elődei s Féja Géza: Krúdy, a lángelme című írására gondolhatunk itt, de Tersánszky Józsi Jenő és Kellér Andor emlékezései is értékes adalékokkal gyarapították az íróról való ismereteinket. Ezek a tanulmányok és még sok anyagfeltáró, kutatási részeredményt tartalmazó publikáció készítette elő a talajt az átfogóbb igényű szintézisre, a pálya monografikus feldolgozására. Az első kísérlet erre 1970-ben látott napvilágot, Szabó Ede könyve az Arcok és vallomások sorozatban jelent meg. A sorozat szerkesztési elvei és terjedelmi keretei itt nagyrészt már eleve megszabták a kismonográfia jellegét. Szabó Ede főként az addigi kutatási eredményeket foglalta össze. Helyenként talán túlságosan is támaszkodott forrásaira, s nem kellő kritikával szűrte meg az emlékezések anyagát, így a Krúdy-legendák egy részét is átörökítette. Könyve mégis alkalmas az író szélesebb körben való népszerűsítésére, s alapja lehet egy igényesebb, kritikusabb, részletesebb pályakép kialakításának is. -201-