Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

nem is írt több színpadi művet. Időt álló műsordarabbá végül is csak egy egyfelvonásosa vált, az 1913-ban írt Az arany meg az asszony. Ebből - Krúdy eredeti szövegére - 1943-ban Kenessey Jenő operát írt, amely azóta az Operaház állandó repertoárjába tartozik, de eredeti, prózai formájában is többször bemutatták. 1978ban, Krúdy születésének századik évfordulója alkalmából a debreceni Csokonai Színház előadásában a nyíregyházi közönség is láthatta. Az eddigiekből is nyilvánvalóan kiderült már, hogy a Rezeda Kázmér szép életének nincs közvetlen Krúdytól származó színdarabelőzménye. Az azonos című regény az író egyik legutolsó alkotása volt. Először a Pesti Napló 1933-as évfolyamában jelent meg folytatásokban, már a szerző halála után. Eredeti címe: így volt 1914-ben. Jelenlegi címét 1944-ben kapta, amikor első kötetkiadása napvilágot látott. A mű az ún. „postakocsi-regények" sorozatba tartozik. A vörös postakocsi, az Őszi utazások a vörös postakocsin, a Nagy kópé, a Velszi herceg és a Kékszalag hőse című művekkel együtt alkotja Krúdy legismertebb regényciklusát. A sorozat egyes darabjai a századvég és a századforduló Magyarországát, a millennium után hirtelen nagyvárossá növekedő Budapestet ábrázolják. Krúdy alaposan ismerte és nagyon szerette ezt a Budapestet, de nem volt hízelgő véleménye kora társadalmáról, amelyet legszívesebben a „tolvajok és hamispénzverők gyülekezetének" nevezett. A Rezeda Kázmér szép élete - ahogy a regény eredeti címe erre félreérthetetlenül utal - ennek a „fejlődési" folyamatnak az utolsó periódusát mutatja be, a háború felé tántorgó magyar társadalom végső morális hanyatlását. A felszínen még nyugalom és szecessziós csillogás, mintha szellő sem rezdülne Ferenc József és Tisza István birodalmában, de a mélyben már ott morajlik a kikerülhetetlen pusztulás. - „Egész Pest egy nagy nyilvánosház" - mondja ki az egyik szereplő az író végső ítéletét. Nem kis ellentmondás, hogy Krúdyban sokan a ma oly divatos nosztalgia íróját látják - talán szélesedő népszerűségének is ez az egyik titka -, pedig kevesen voltak kortársai között, akik olyan kíméletlen igazságokat mondtak ki korukról, mint éppen ő. (1983) -156-