Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

amely a XX. századi próza világirodalmi megújulásával szinkronban ment végbe, vagy - ha csak néhány évvel is - meg is előzte azt. Mire talált rá Krúdy már 1910 körül írt műveiben, miben láthatjuk tehát rokonságát az említett külföldi kortársakkal? Mindenekelőtt abban, hogy mint azok, ő is feloldotta az epika hagyományos formáit, elmosta az elbeszélés időbeliségének határait. Múlt és jelen állandó együttesét, egymásba játszását, vibrálását teremtette meg. Az epikát lírával telítette, s műveiben a cselekmény helyét az emlékezés foglalta el. Nem eseményeket ábrázol, mint a hagyományos XIX. századi regényírók, hanem hangulatokat, látomásokat, emlékeket mond el utánozhatatlan gordonkahangon, de ezeket sem a történés időrendjében, hanem az emlékezés másfajta, sajátos belső kapcsolódásának, összeszövődésének, egymásba illeszkedésének és rétegződésének törvényei szerint felbukkanó, kiapadhatatlan asszociáció-hullámokban. S mindezt olyan gazdag képi nyelven, amely az impresszionizmus, szimbolizmus és a szecesszió minden eredményét magába olvasztotta, sőt helyenként már-már a szürrealizmus merészebb leleményeit is felcsillantja. Ezekkel a sajátosságaival, prózájának ezekkel a nálunk így, együtt akkor még ismeretlen és szokatlan vívmányaival vált Krúdy a modern magyar prózaírás elindítójává, s későbbi legnagyobb inspirálójává. Pályája elején ő is Jókaitól és Mikszáthtól indult, a 10-es évektől kezdve azonban mégis az ő munkássága révén bontakozott ki a Jókai-Mikszáth-Móricz vonal mellett elbeszélő irodalmunk fejlődésének új lehetősége. S ha sajátos történelmi helyzetünkből következően, hosszú ideig a móriczi út maradt is prózánk fő iránya, Krúdy kezdeménye sem maradt követők nélkül, szinte minden korszakban akadtak folytatói. A valamivel fiatalabb kortársak közül alighanem Tersánszky Józsi Jenő munkássága mutatja a legtöbb belső rokonságot Krúdy művészetével. Lehet, hogy ez nem annyira valamilyen közös irodalmi programhoz való szándékos igazodás révén, mint inkább a nagyon hasonló írói alkat és életforma következtében alakult így, az eredmény szempontjából azonban ez tulajdonképpen mellékes. Természetesen Tersánszky is szuverén alkotó, aki saját világot teremtett, de ez a világ minden különbözősége ellenére is - Krúdy kozmoszának közelében foglal helyet. Tudatosabb, s talán programszerűbb is a kapcsolódás Márai Sándor részéről. Természetesen ő sem utánzója volt a mesternek, de az kétségtelen, hogy a -137-