Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Krúdy és a modern magyar próza Közismert, hogy Krúdy alakjához és életművéhez milyen mélyen rögzült legendák kapcsolódnak, s ezeket csak a legutóbbi időben kezdte szétfoszlatni irodalomtörténet-írásunk. E legendák közül az egyik legmakacsabb, amelyik mindenekelőtt az író társtalanságát s az életmű egyszeri és megismételhetetlen jellegét hangsúlyozza. Vagyis azt, hogy Krúdy olyan magányos jelenség, akinek sem elődje, sem utódja nincs irodalmunkban, aki folytathatatlan, akinek művészetéből nem vezet semerre út. Annyiban föltétlenül igaz ez a megállapítás, amennyiben minden igazán nagy íróra is érvényes, hiszen aligha tagadható, hogy minden jelentős műalkotás egyszeri és megismételhetetlen csoda. Azt is nehéz lenne vitatni, hogy Krúdy meglehetősen társtalan jelenség volt, bár egyre több bizonyítékunk van arra is, hogy azért nem állt ő annyira elszigetelten korában, mint sokáig hittük. Igaz, hogy nem tartozott csoportokhoz, iskolákhoz, irányzatokhoz, legalábbis olyan látványosan nem, mint ahogyan ezt az irodalomtörténet-írás rendszerezést kedvelő besorolásaiból, címkézéseiből megszoktuk. Tudjuk, hogy később rajongóiból valóságos kis szekta alakult körülötte, ő maga azonban nem tartozott semmilyen szektához, még a saját szektájához sem. Magányos óriás volt, aki nem igazodott senkihez és semmihez, szívósan és eltéríthetetlenül a maga útját járta. Nem ment mások után, de nem is kívánta senkitől, hogy őt kövesse. Bármennyire igaz is azonban mindez, az is épp ennyire kétségbevonhatatlan, hogy a művészet rejtettebb hajszálcsövessége révén mégis rengeteg szállal kapcsolódott munkássága a megelőző nemzedékekhez és kortársaihoz egyaránt. 0 is tanult másoktól, s tőle is tanultak. Neki is voltak mesterei, s tanítványból később maga is mesterré lett. Hatása később még olyanokon is kimutatható, akiktől kezdetben ő tanult. Nem ismeretlen ma már, hogy a pályakezdő Krúdy nemcsak Jókai és Mikszáth nyomain indult, hanem a századvégi magyar próza - ma már többé-kevésbé elfeledett - alakjaihoz is nagyon közel állt. A tüzetes filológiai vizsgálódások még hiányoznak, de már az eddigi kutatások alapján is teljesen nyilvánvaló, hogy - a nagy külföldi példaképek mellett - milyen sokat köszönhetett Bródy Sándornak, Petelei Istvánnak, Gozsdu Eleknek, Szini Gyulának, Cholnoky Viktornak, különösen pedig Lövik Károlynak. -134-