Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

A közvetlen hatás elérésére való törekvésből adódik, hogy a narrátor mindig úgy igyekszik előadni a történetet, mintha maga is részese lett volna az eseményeknek, vagy legalábbis személyesen ismerte volna a szereplőket, esetleg éppen azoktól hallotta volna, akikkel megtörtént. Az anekdotának ugyanis nemcsak érdekesnek és csattanósnak kell lennie, hanem az is lényegéhez tartozik, hogy valami igaz magva legyen. Ezért igyekszik az író csaknem mindig hitelesíteni történeteit. A beszélő legtöbbször első személyben szólal meg, valamilyen módon közvetlenül is jelen van az eseményekben. Leggyakraban ilyenfajta mondatokkal igyekszik ezt elérni: „A szomszédunkban lakott valamikor egy Kamocsay Mihály nevű egyszerű kurtanemes...", „Az én anyai nagybátyán, név szerint Zathureczky Mihály, a legjobb kedvű ember volt, akit valaha ismertem...", „Az én gyermekkoromban, mikor ezt a legendát mesélgették..." stb. Alig van elbeszélése ebből a korszakból, amelyikből ne idézhetnénk hasonló mondatokat, amelyek mind a „hitelesítést" szolgálják, az író, vagy még inkább az őt helyettesítő narrátor személyes jólértesültségét, az elmondott történetben való közvetlen érdekeltségét, résztvevő vagy tanú voltát húzzák alá. Az élőbeszéd attitűdjéből következik a népies kifejezések, kiszólások és egyéb nyelvi eszközök kedvelése, gyakori alkalmazása is. Igaz, a szereplők itt nem parasztok, hanem vidéki nemesurak. De beszédük, stílusuk igazi meghatározója sokkal inkább a vidékiség, mint az úri mivolt. A szalonok választékosságra való törekvésével szemben inkább a falusi kaszinók kártyaasztalainál anekdotázó férfiak kevésbé finnyás, nyersebb, de életközelibb nyelvén beszélnek. A megye pávája című elbeszélésben a lusta, tehetetlen, elhízott Prépostváry Ferenc alispánról van szó, aki az alispáni teendőket is teljesen feleségének engedi át. A ő jellemzésében olvashatjuk: „szuszogott a jólétben, mint a süket disznó a búzában". Egy másik novellájának szereplőjét, a vörös képű Gaál Bencét viszont egy régi népi szólás felhasználásával mutatja be: „... beretválta kapa után ültetett szakállát". Legalább ennyire hangulatteremtők népi hangvételű jelzős szerkezetei is, amelyekben esetenként tájnyelvi elemek is előfordulnak: gubaszagú falu, kupecbeszédű férfiú, degez bugyelláris, surbankó legény stb. A népiesség jelenlétét bizonyítják az elbeszélésekben elég gyakran felbukkanó jellegzetes mesei fordulatok is: „Élt a szabolcsi Buji községben egy -116-