Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

punktum, jajgasson, akinek kedve van hozzá. A politikai karrierem pedig bizonyos. Sokat fognak felőlem írni, beszélni: párbajozok, beszélek a Házban, és rávezetem az ellenzéket, hogy az egész ügy nem egyéb, mint a kormány kampánya egy ellenzéki érzelmű kormánypárti képviselő iránt. A gaz kormány üldöz, védjetek meg, urak, íme közétek menekülök, felesküszöm a zászlóra... Hahaha." Ezen az úton azonban már nem követi hőség az író. Valószínűleg nem véletlen, hogy mint Szentvinczey Jánost, Csobánc Pétert is csak a küszöbéig kíséri el a politikai szereplésnek. Úgy látszik, a politikai élet területén még nem érezte magát eléggé járatosnak a kezdő Krúdy, s inkább meghátrált a feladat elől, minthogy számára ingoványos talajra lépett volna. De ha a magasabb politika ábrázolásába nem is mert belevágni, a gazdasági és társadalmi élet korruptságának, gátlástalan szabadversenyének bemutatásával így is meglehetősen éles és rendkívül leleplező képet festett benne koráról. Azok a realista csírák, amelyek a diákkori lipótvárosi elbeszélések óta ott bujkáltak írásaiban, ebben a regényében sűrűsödtek össze leginkább egységes társadalomrajzzá. Talán e művében jutott Krúdy legközelebb ahhoz, hogy igazi kritikai realistává váljék. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Az aranybányát remekműnek tekinthetnénk. Minden erénye mellett is állandóan érezzük, hogy kezdő író alkotása, akiben a rendkívüli tehetség még nem párosult a szükséges művészi ökonómiával, s így a kitűnően megírt fejezetek bosszantóan gyenge, elnagyolt részletekkel váltakoznak. A gyengeségek egyik legfőbb forrása a kompozíció lazasága. Különösen a regény második felében, a második kötetben válik teljesen szétfolyóvá a mű szerkezete. Az epizódok egészen elburjánzanak, a főcselekmény pedig láthatóan elszegényedik, az aranybánya-panama nem tud igazán kibontakozni. Ugyanezt az eltolódást látjuk a szereplők vonatkozásában is. Csobánc, a főszereplő egyre ritkábban bukkan fel. Helyette a mellékszereplők és epizódfigurák egész sorát vonultatja fel az író. Ez vitathatatlanul szélesíti ugyan a regény társadalomképét, ugyanakkor azonban kétségtelenül lefékezi a cselekmény sodrását, s ezáltal - végső fokon - gyengíti az író kritikai szándékát is. De ha a szerkezet mozaikszerűségéből következő fogyatékosságokat nem is feledteti egészen az ábrázolt világ sokrétűsége, ez a sokrétűség másfelől mégis előnyére válik a regénynek. Legfőképpen azzal, hogy lehetőséget ad az írónak a főszereplők túlságosan is sötét világának ellenpontozására. A regény szereplői -111-