Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

MAGYAR KIRÁLYI HIVATÁSOS HUSZÁRTISZTEK

VÁRKONYi TIBOR huszárszázados (Temesság, 1907. VIII. 19. - ?) Anyja: Gröftner Stefánia. Vallása: r. k. 1930. VIII. 20.-án a Ludovika Akadémián avatták hadnaggyá, majd a 2. hu­szárezredhez helyezték. 1932. X. 3. és 1933. IV. 30. között Komáromban el­végezte a lovastisztek lovaglótanfolyamát. 1933. VIII. 1.-től Orkénytáborban a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskola hallgatója, majd az olimpiai díjlovagló csapat tagja volt. 1933. XI. l.-én főhadnaggyá, 1940. V. l.-én pedig százados­sá léptették elő. 1940. VIII. l.-én Komáromba a II. önálló huszárszázadhoz helyezték, majd az 1943 őszi átszervezés után mint huszárszázad parancsnok az ugyanott felállított 6. felderítő osztály állományába került. 1944. VIII. 1.­től XII. 10.-ig az 1. hadsereg kárpátoki, majd kárpátaljai hadműveleti terü­letén ezen utóbbi beosztásában teljesített frontszolgálatot. Ezt követően Érsekújváron betegállományban volt, majd szökési kísérletének vádjával az 1. hegyidandár parancsnokságon letartóztatás alatt állt. 1945. V. 20. és 1948. X. 10. között szovjet hadifogságban volt. Hazatérését követően 1949. XI. 3.­án a tényleges szolgálatból elbocsátották. A polgári életben bérelszámoló­ként, illetve normafelelősként helyezkedett el. 1958-ban lefokozták. VÁSÁRHELYI-STOY IVÁN, VITÉZ huszárszázados (Kecskemét, 1912. VII. 20. - Bécs, 1985.) Anyja: Nyíry Rózsa. Apja: v. Vásárhelyi Andor vk. alezredes. Vallása: r. k. 1934. VIII. 20.-án a Ludovika Akadémián avatták hadnaggyá, majd 1938. VIII. l.-ig Budapesten az 1. hu­szárezred szakaszparancsnokaként teljesített szolgálatot. 1936. X. 1. és 1937. VI. 30. között Komáromban elvégezte a lovastisztek lovaglótanfolyamát, majd 1938. VIII. l.-jével a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolára vezényelték. Miután az iskola I. évfolyamát nem megfelelő eredménnyel zárta, 1939. VIII. l.-jével szakaszparancsnoknak Nyíregyházára a 4. huszárezredhez he­lyezték át, s egyben ideiglenesen a budapesti Honvéd Versenyistállóhoz ve­zényelték. 1939. V. l.-én főhadnaggyá léptették elő. 1941. VIII. l.-ig maradt a 4. huszárezredben, ezt követően 1942. VI. l.-ig az V. hadtestparancsnok­ság állományában a zentai katonai parancsnokságon lónyilvántartó tiszti te­endőket látott el. 1942. III. 30.-án századossá léptették elő. 1942. VI. 1. és 1944. I. 1. között Bácstopolyán az V. önálló huszárszázad arcvonalmögötd tiszti, századparancsnoki, majd pótkeretparancsnoki beosztásait töltötte be. 1942. VI. 14.-től 1943. V. 21.-ig a 13. önálló huszárszázad arcvonalmögötti tisztjeként, később századparancsnokaként a 2. hadsereg Don menti had­műveleti területén frontszolgálatot teljesített. 1944.1. l.-én a 3. huszárezred­hez helyezték át. Ezen alakulatnál századparancsnok és a pótióidomító kü­lönítmény parancsnoka volt. 1944. VI. 15.-én a 3/4. lovasszázad parancsno­kaként vonult el a keleti hadszíntérre. X. 18.-án régebbi sebesüléséből kifo­lyólag kórházba utalták, annak nyugatra telepítésekor Budapesten visszama­radt, s 1945. II. 19.-én jelentkezett a demokratikus honvédségbe. Előbb a HM (Debrecen) személyügyi tisztjeként, majd az osztrák hadműveleti terü­leten a 18. gyalogezred zászlóaljparancsnokaként, végül 1946. V. l.-ig a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents