Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG LOVASSÁGA ÉS TISZTIKARA

Az ország területének növekedésével, s a hadihelyzet változásával a sereglovasságot is átcsoportosították. A 3. huszárezred 1939 januárjában Sopronból és Pápáról Munkácsra, majd 1940. december 1.-én Nagyváradra települt át. Az ezredparancsnokságot és a 3/1. huszárosztályt Nagyváradon, a 3/II. huszárosztály parancsnokságot, valamint a 3/4. és a 3/5. lovasszázadot Nagyszalontán, a 3/6. lovasszázadot pedig Berettyóújfaluban szállásolták el. Az 1. huszárezred parancsnoksága és az 1/1. huszárosztály 1941. október 1.én Szabadkára díszlokált. Az elhelyezési változásokkal együtt 1939. január 23.-án a 3. huszárezred a nyíregyházi 1. lovasdandár, az 1. huszárezred pedig a kecskeméti 2. lovasdandár alárendeltségébe került. A Magyar Királyi Honvédség - benne sereg- és csapadovassága - a jelképesnek induló, később komoly és veszteségteljes hadműveletekbe torkolló részvétele 1941 nyarán, a német Wehrmachtnak a Szovjetunió ellen indított támadásával vette kezdetét. E hadműveletben elsősorban az 1940-ben felállított Gyorshadtest 1. és 2. gépkocsizó dandára, valamint Vattay Antal vezérőrnagy parancsnoksága alatt a nyíregyházi 1. lovasdandár vett részt. A kecskeméti 2. lovasdandár megszálló feladatokkal a Bácskában maradt. A nyíregyházi lovasdandár parancsnokság alárendeltségébe a 3. és 4. huszárezred, a 13. és 14. kerékpáros zászlóalj, az 1. lovas-páncélos zászlóalj, az 1. lovas tüzérosztály, a 3. gépvontatású tüzérosztály, az 1. lovas-légvédelmi gépágyús üteg, az 1. lovas-híradó század, a 3. gépkocsizó utászszázad és a dandárvonat tartozott. Az 1. lovasdandár 1941. évi nyári-őszi alkalmazása során nagyon sok esetben már nem a korábbi harcászati szabályzatok által lefektetett elv érvényesült, melyek szerint: „A lovasság mozgékony, gyors és túzerős fegyvernem. Hivatása: a harchoz kedvező előfeltételek teremtése, közreműködés a döntésben, a döntés után a siker kíméleüen kiaknázása, vagy a balsiker ellensúlyozása és a felderítés. A lovasság feladatait úgy szabjuk meg, hogy jellemző tulajdonságai: a nagy mozgékonysággal párosult tűzerő, az utaktól való függeüenség, mindig érvényesüljenek. A lovasságot nem szabad oly körülmények között, melyekben különleges képességei nem érvényesülnek, pusztán és alkalmazást kereső türelmetienségből vagy kényszerből feláldozni. Mert lóanyaga miatt érzékeny, gyorsan elhasználódik és nehezen pótolható, tehát alkalmi fegyvernem és rendszerint csak rövid ideig tartó feladatok végrehajtására alkalmazható." A magyar katonai vezetés, illetve a lovasság elöljárói tehát abban látták a fegyvernem alkalmazásának lényegét, hogy az - viszonylagos gyorsaságának, valamint szinte korládan terepjáró képességének birtokában - a harci feladatok végrehajtásának mozgó elemét képezheti. Ezzel szemben az alkalmazásnak megfelelő közel- és távolfelderítés, szárnybiztosítás mellett, sokszor azok helyett kényszerült a lovasság - felsőbb, igen sokszor idegen parancsra - erődrendszer áttörésére, folyamellenőrzésre, erőszakos folyamátkelés megkísérlésére, árokharcra, műszaki zár telepítésére, s annak tartására, harckocsik elleni harcra. Nem véletien, hogy az ukrajnai haditapasztalatok feldolgozásakor, s a lovasság 1942-es nagy átszervezésekor az ősi fegyvert, a kardot már levették a huszártól, s helyette a harcost gyalogsági ásóval, s kézigránátokkal, az alosztályokat pedig nehézfegyverzettel erősítették meg.