Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG LOVASSÁGA ÉS TISZTIKARA

évfolyam avatását január 15-én megtartották, s a harmadik évfolyamot pedig augusztus 20.-án avatták fel. Az 1939. évi II. törvénycikk, a honvédelmi törvény életbe léptetésével az Akadémia hivatalosan is háromévessé vált, 1940től azonban ismét kötelezővé vált az egyéves csapatszolgálat. 1939. október 1.-én a korábbi két főcsoport teljesen különvált, az I. a továbbiakban is a Ludovika Akadémia nevet viselte, míg a II. főcsoport a Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémia nevet vette fel. 1940-ben a Romániával küszöbön álló konfliktus miatt a végzősöket korábban, július 4.-én avatták fel. 1942-ben az egyre jobban fokozódó tisztigény miatt az akadémiákon újabb átszervezést foganatosítottak. Első lépéskéntjúnius 18.-án, a kormányzó születésnapján avatták fel a végzősöket. A tanulmányi időt kettő évre csökkentették, bár azt a csapatnál eltöltött egy év beszámításával továbbra is háromévesnek tekintették. A rövidített képzési idő mielőbbi életbe léptetése miatt a III. évfolyamot 1942-ben a kormányzó névnapján, december 6.-án avatták fel, 1943-ban azonban újból csak augusztus 20.-án történtek avatások. 1944-ben újból kétszer volt tisztavatás, előbb augusztus 20.-án. Azt követően az egyre sűrűsödő légitámadások miatt a tanév kezdetével majdnem egyidőben a két akadémia állományát dunántúli helyőrségekbe telepítették, ahol az akadémikusok az erődítési munkálatoknál mint szakasz- és rajparancsnokok tevékenykedtek. 1944. november 15-én Körmenden történt az utolsó dsztavatás, majd a frissen végzett hadnagyokat a november 16.-án Vasvárott felavatott hadapródiskolát végzett zászlósokkal rövid időn belül Németországba, az ide kitelepített 12 újonckiképző huszárszázadhoz vezényelték szakaszparancsnoki beosztásokba. Ebben a dszükarban, az ősi tradíciókat folytatva, továbbra is erősen képviseltette magát a volt főnemesség, az arisztokrácia. A Bornemissza, Dessewffy, Dőry, Eszterházy, Nádasdy, Podmaniczky, Somssich, Stípsicz, Széchenyi főúri családok fiai hivatásosként vagy tartalékosként javarészt a 3. huszárezredben szolgáltak. Szinte alig akadt olyan főúri család, amelyiknek ne lett volna legalább egy hősi halottja a II. világháború küzdelmei alatt. Két hercegi, valamint nyolc-nyolc grófi és bárói családból származó huszártiszt esett el 1941 és 1945 között. Az arisztokrácia ifjain kívül a lovasságot választották az egyes katonadinasztiák (Dienes, Fejes, Lázár, Muhr, Perczel, Pongrácz, Sibrik, Splényi, Szaplonczay stb.) sarjai, valamint az I. világháború után talaját vesztett politikai és katonai vezetéshez, a háború után feltörekvő hivatalnokréteghez tartozó, az értelmiségi, vagy agráriumhoz kötődő foglakozást űző családok tagjai és az I. világháborús hadiárvákjelentős része is. Nagy szórást mutat ebből a szempontból a tartalékos tisztikar, hiszen ha a polgári foglalkozást nézzük, közöttük falusi jegyző, tanító, gazdatiszt, intéző, tisztviselő éppúgy megtalálható volt, mint jogot végzett ügyvéd, szolgabíró, miniszteri tanácsos, vagy éppen művész, esedeg mérnök. A különböző anyagi és egzisztenciális háttérrel rendelkező tisztek között azonban a huszártiszt-mentalitás nem engedte meg az elkülönülést sem a szolgálatban, sem a szolgálaton kívül. Az 1930-as évek közepére a huszárezredek tisztikara 54-56 tisztre és 711 huszárra gyarapodott. 1937. október 1.-től a huszárezredeknél - egységesen - a karabélyos század helyett a lovasszázad elnevezés jelent meg a hadrendekben.