Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

ígéretes mezőgazdasági termelés lehetősége, hanem a (talaj minőségétől független) kedvező földrajzi fekvés miatt történt meg. Amely fekvés a cserekereskedelem révén lehetővé tette a kőnyersanyagok beszerzését a Tokaj környéki őslakóktól, majd itteni feldolgozásukat és továbbcserélésüket. Az élet persze ezzel a berendezkedéssel nem állt meg, és a kőnyersanyagok ottani gazdái sem mondhattak sokáig megálljt a csábító vívmányoknak. Biztos működtek az exogám házasodási szokások is, és így nem csoda, hogy előbb-utóbb a Felső-Tisza-vidék törzsei is megtanulták, hogyan kell művelni a földeket, hogyan kell az évtízezrek óta ismert kőpengékből kis átalakítással sarlópengét, a faragatlan kődarabból csiszolt baltát csinálni, hogyan lehet égetéssel vízzáróvá tenni az agyagot és fonás-szövéssel textillé alakítani az egyelőre még vadon növő len és kender rostjait, hogyan kell terelnigondozni-előnyösen szaporítani a háziasított állatokat. Magyarul: ők is áttértek az új életformára, és aligha csodálkozhatunk azon, hogy legelső edényeiket részben, de csak részben a Körös kultúra és a méhtelekiek csípett díszű gömbölyded edényeinek mintájára készítették. Mint a már emlegetett Hésiodos írta: Asszonyt hozz házadhoz először s szántani ökröt, ... s minden szerszámod készenlétben legyen otthon, - pontosan mutatva, hogyan terjedhetett az új: az északon addig ismeretlen javak, ismeretek, felfedezések (háziállatok, főleg tenyészállatok, vetőmagvak, edénykészítés, újfajta szövés) terjedésével, jelentős részben nők közreműködésével, de az ott már meglévő eszközanyag célszerű átalakításával. De csak részben és csak egy darabig ment ez így! Hiszen egyre erősebben kiütköztek az őslakók saját, évezredekre visszatekintő hagyományai, amelyek csakhamar megmutatkoztak az edénymüvességben is. így felhagytak a csípett (és egyéb Körösvidéki) mintákkal, és fazekaikat először főleg hegyes tűkkel bekarcolt, bonyolultan futó vonalakkal (vonaldíszes kerámia) díszítették, majd különösen Zemplénben, Beregben és Szatmárban! - fokozatosan egyre inkább a karcolt vonalrendeket utánzó festett sávokkal-csíkokkalvonalakkal. A már emlegetett Vállaj nincs túlságosan messze Méhtelekhez: legközelebb és legutóbb ott kerültek elő ilyen szépen