Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

Meglehetősen pontosan tudjuk tehát, hogy milyen vidékekkel kereskedtek, de alig van fogalmunk arról, mik voltak maguk az ellenértékek, a cseretermékek. Mezőgazdasági terményeikre, állataikra - ha egyáltalában voltak eladható készleteik - sehol sem volt szükség. Az új és még újabb ismeretek biztosan máshonnan, meszsziről jöttek, de még aligha volt áruk. Lehet azonban, hogy a Tokajvidék bennszülötteinek ott még ismeretlen háziasított tenyészállatokkal, vetőmagokkal, esetleg az új módit főleg jelentő agyagedényekkel, új technikával szőtt szövetekkel fizettek. Az újkőkorban és a bronzkorban a szövetek még a legfejlettebb vidékeken is (például Mezopotámiában) az elsőszámú csereárut jelentették, és így maradt ez egészen a középkor végéig (lásd a flandriai szövetek jelentőségét a kapitalizmus kialakulásában). Régi és általános feltevés, hogy az új felfedezések ismerete (hogyan készítsünk kiégetett agyagedényt - és főleg hogyan főzzünk benne -, sarlót, csiszolt baltát, harci buzogányt, szövött textileket, egyebeket) jelentős részben házasságok révén terjed: mikor idegen asszony kerül a házhoz, hozza magával képességeit és új dolgokra vonatkozó ismereteit is. Aligha lehetett akkoriban jelentős szerepe hadi cselekményeknek és hadifoglyoknak, nagyobb csoportok vándorlásának. Leginkább arra gondolhatunk, hogy hosszú ideig egymás közelében vagy egymás mellett békében élő, egyelőre eltérő, idegen kultúrájú népek mindennapi érintkezése a legegyszerűbb és a leghatásosabb módja a civilizációs terjedésnek. Mondjuk a délről jött, vagy délhez kapcsolódó Körös kultúra és az északi bennszülöttek, tehát az Alföld vonaldíszes kerámiáját készítő törzsek még „barbár" elődei között. Felsőhomoród, majd a kissé északabbra lévő Méhtelek minden jel szerint az ilyen békés érintkezések egyik legelső, ha nem éppen a legelső színhelye lehetett két nagy és ősi világrend között. Az ásatásra okot adó harmadik tudományos körülmény - mint említettük - az idolok nagy száma volt. A főleg nőket, ritkán férfiakat ábrázoló kis égetett agyagtárgyak egyik fajtája, a meglehetősen testes alsó részű, de lapos mellű nőket ábrázoló szobrocskák nagyon jellemzőek a Körös kultúrára. Lehet, hogy valamilyen felsőbb lényeket, amolyan istennőket és isteneket, égi szellemeket vagy hasonlókat ábrázoltak. Az sem kizárt, hogy más rendeltetésük is volt: áldozógödrökbe kerültek szertartások során, de akár votívák is lehettek (vala-