Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

Szatmár nagyon régi múltjának felfedezésére. 1970-ben, majd 1974ben tanulmányoztam a leleteket a régi szatmári múzeum udvarán egy fabarakkban. (Akkor még volt Petőfi- és Kölcsey-szoba is a kiállításon, de 1995-re se a szobákból, se a homoródi leletekből nem került át semmi sem a hatalmas új múzeumba, a hajdani pártbizottság ronda palotájába.) Rögvest világos volt, hogy Méhtelek akkor még ki sem ásott, csak Nagy György és saját gyűjtögetéseink leleteiből ismert anyagának édestestvéréről van szó. Egy-két kivétellel: Homoródon kevés a (megtalált és összegyűjtött?) kőeszközök száma, és mindmáig hiányoznak azok a lapos idolok, embert, főleg nőket ábrázoló kis szobrocskák, amelyek Méhteleken szép számmal kerültek elő. Lapos idolok A második és a harmadik érvet tehát a kőeszközök és az idolok adták. Már a gépek által letarolt felszínen jócskán találtunk mindkét fajtából. A kövek között akadt olyan is, amelyhez Erdély belsejéből származó anyagot használtak, de sok volt az obszidiánból pattintott penge és szilánk is. Obszidián, ez a fekete, élesen hasadó üvegszerü vulkánikus kőzet pedig nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész európai szárazföldön is kizárólag csak Tokaj környékén és tőle északra, a Tokaj-hegységben található. Nevét Plinius római történetíró szerint egy bizonyos Obsius nevű férfiútól kapta, aki Etiópiából szállította ezt a követ a római birodalomba szobrok, tálak faragásához. Az obsianus lapis - Obsius köve nevet azután a középkorban félreolvasták és -írták, így lett belőle obsidianus. A mehteleki szívós