Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

szabadjára engedett ár ellen, és sok-sok gát a folyók mentén. Mivel mind a két békeszerződés megtiltotta hazánknak, hogy az új határok mentén védmüveket építsünk, a határgátat álcázni kellett: út fog tehát épülni Csenger szélétől Méhteleken át a Tiszáig, szinte összekötve a semmit a semmivel. El is készült a mü, mely Méhteleken éppen a Nádas kicsit emelkedő palijának a szélén halad, az egyre terjeszkedő falu keleti végétől ma már csak száz méternyire. Az angol nyelvben két eltérő szó van a gát fogalmára. Az egyik a mederrel párhuzamosra: ez az árvízvédelmi gát, náluk embankment. A másik a vízmederre keresztben: ez a duzzasztógát, vagy dam. 1974ben - a frissen feltárt mehteleki kőeszközöket tanulmányozandó (a nádasi lelőhely nem utolsó sorban a köveiről híres, eddig külföldön három hosszú tanulmány foglalkozott velük) - Budapestre érkezett egy nagyon kedves kaliforniai kolléganő: Ernestine E. Elster (férjének a cége az egyik beruházó volt a budapesti dunai szállodasor építésében). Elmagyaráztam neki a szatmári helyzetet: itt egy különös kentaur vagy hibrid készült, ami úgy dam, hogy egyben embankment is: árvízvédelmi gát a robbantott vizek ellen, de útnak álcázva keresztbe megy a folyók irányára. Tekintve a két nép akkoriban is, ma is örök barátságát: úgy is nevezhető tehát, hogy a magyar-román barátság gátja. Azaz The Hungarian-Rumanian Friendship Dam. A szójáték angolul, és főleg amerikaiaknak, bizonyára visszaadhatatlan, a folyók irányára keresztbe épített árvízvédelmi gátak arrafelé nem az áradatokat fékeznék, hanem éppen duzzasztanák. Clemenceau és Wilson elnök Közép-Kelet-Európája azonban bonyolult világ! Főleg a vizek szempontjából (lásd az erdélyi aranybányák mai árjait!). A lelőhely ezen az angol néven szerepel Ernestine-nek a délkelet-európai újkőkori kőeszközöket összefoglaló munkájában. Épülni kezdtek tehát a hosszanti és keresztgátak, miközben kiderült (a szivattyúőr mutatta meg), hogy a Túron a határvonaltól errefelé már 1970-ben is másfél méterrel magasabbak voltak a gátak, mint amarra (nálunk 1970-ben sem szakadtak volna át, esküdözött a gátőr). Hatalmas gépek érkeztek, és a Nádas mellett is hozzáláttak az útnak álcázott töltés felhordásához, szaggatták-hordták a jó, kötött, száraz, esőben ragadós mehteleki agyagot. Akadt azonban valaki, aki nemcsak a köbmétereket leste, hanem a tájat és a világot is maga körül. Egyszer csak arra figyelt fel, hogy a markolójában sárga föld