Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

elemzésből nemcsak az derülhet ki, hány éves kora körül halhatott meg, szült-e és ha igen, hányszor, hanem esetleges betegségei, sőt talán a halál oka is. Sőt, nem egyszer néptörténeti kérdésekre is választ kapunk. Hazánkban mindmáig talán ötszáz és ezer közölt van az olyan újkökori csontvázaknak a száma, amelyek átestek embertani (antropológiai) vizsgálaton, azonban ezek háromnegyed része a Vállajra következő kései újkőkor halottai. Az embertani vizsgálatok számunkra és röviden abban foglalhatók össze, hogy a Körös kultúra megvizsgált csontvázai olyan könnyű csontozatú (szakszóval gracilis), alacsony termetű és arcú emberekre mutálnak, akik a Balkán és azon keresztül a Földközi-tengeri világ hajdani népeivel mutafriak kapcsolatot. Ez egyértelmű összhangban van a kultúra és az új mezőgazdasági életforma déli eredetével. Ezzel szemben a magas arcú, nehéz (robusztus) alkatú, erős csontú, magas termetű AVK lakosság rokonai részben a helyi középső kőkorban találhatók meg, továbbá a Kárpátoktól keletre eső vidékeken. Azokban az esetekben, amikor a két csontváz-típus keveredése figyelhető meg, könnyen elképzelhető, hogy a kulturális és házassági kapcsolatba lépő újonnan jött déliek és az őslakosok keveredésének vagyunk szemtanúi. Különösen jól érezhető ez olyan helyeken, ahol a korábbi Körös kultúra emberének helyét az AVK foglalta el. Láttuk, hogy Vállajon éppen ez a helyzet. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, de nem lepődnénk meg, ha az 1. sir női csontvázának vizsgálata majd ezt a feltevést erősítené meg. Ilyesféle dolgok felvetéséhez, felismeréséhez és alaposabb megismeréséhez járult hozzá a gazdag eredményeket hozó vállaji ásatás. * * * A vállaji ásatással mindenképp közelebb jutottunk ahhoz, hogy pontosabb képet rajzolhassunk Szatmár korai múltjáról. Ez a kép részletekben csak akkor válhat még gazdagabbá, ha mind több lelőhelyet és régészeti leletet ismerünk meg a környékről. Hogy Jósa szavaival mondhassuk: „Tisztelettel kérjük Szabolcsvármegye jegyzőit, lelkészeit, tanítóit, elöljáróit s általában művelt közönségét, hogy mint eddig, ezentúl