Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

A szükségletek - elsősorban a learatott és kenyérnek szánt gabona, részben a vetőmag tárolása egész évre, továbbá a gabonák termelésével megjelenő kásaszerü pépes ételek főzése sok és részben nagy méretű edényt kívánt meg. Akkora és tartós edényeket, amilyeneket tökből nem lehet kivágni, fából nehéz kifaragni, a tűzre nem lehet rátenni. Ráadásul ott volt már a példa: néhány kilométerrel arrébb ezeknek az új terményeknek és szokásoknak megfelelően agyagból formázták az edényeket. Agyag pedig az Alföldön mindenütt van, ráadásul gölöncsérkedésre kiválóan alkalmas fajták. Az pedig már az emberi természet sajátsága, hogy edényeinket az új szokásoknak és anyagoknak megfelelően alakítjuk ugyan, de még a régi. öröklött edényformák szerint. Emlékezhetünk is rá, hiszen nem régen volt, hogy a műanyag (plasztik) edények korai generációja az előző korszak cserép és porcelán formáit utánozta. A gömbölyű testű, 5-10 liternyi űrtartalmú tárolókat az őslakók tehát a Körös-népek technikájával, de hajdani saját edények mintájára és mintájával készítették. E sorok írójának meggyőződése, hogy igaz a Jósa András idejében kialakított felfogás: az északi őslakók, a vonaldíszes kerámia népei az egész északi Alföldön és a Dunántúl északi felében hajdani tökedényeik mintájára kezdték formázni és díszíteni azokat az agyagedényeiket, amelyek technikailag a Körös kultúra agyagedényeit utánozták, de formájukban és díszítésükben megőrizték a saját ősi mintakincsüket. Az világos, hogy a Körös kultúra fazekasai a tárolóedények díszítése közben egy teljesen más hagyományt követtek: körömmel becsipkedett, sorokat és mezőket alkotó mintáik ugyanis jól érzékelhetően gyékényből és vesszőből font kerek edényekre, amolyan szélesre nyíló szakajtókra és szűk szájú gömbös tartókra utalnak (mint amilyenek nagyanyáink tojástartói voltak). Aligha meglepő, hogy a vonaldíszes kerámia legkorábbi tárolói csípett díszeikkel még hasonlítanak az ilyesféle méhteleki Körös-edényekre. Milyenek lehettek azonban az őslakók könnyen pusztuló anyagból készült ősi edényei? A válasz nem is olyan bonyolult. A könnyen bomló, gömbölyű tökedények hordozásához és tárolásához madzagháló kell. amely ritkásan fedi az edény külsejét. Mivel pedig az új „műanyag", az agyag a kiégetés előtt képlékeny, újra gyúrható, újra és újra karcolható, mi sem egyszerűbb, mint a hajdani, nagyanyák által fonott töktartó madzagháló bonyolult, de azért értelmes mintáit a friss agyagfelületen is ábrázolni. Egy új mesterség egyik szakasza indult ezzel cl, amelyet éppen ezekről a vonalmintákról az