Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

azóta feledésbe merült csemegéket. A növények közül pedig a sóska- és parajfélék mellett gyűjtötték a vadrepcét, a pitypangot, az ökörfarkfüvet, a csalánokat, a laput, nem is beszélve a bogyós gyümölcsökről vagy a gombákról. Bizonyára így volt ez ama két kőkor hosszú évezredei alatt is, amikor még híre-hamva sem volt a földművelésnek és állattenyésztésnek. Ahol „az emberiség történetének" egyik legnagyobb hatású váltása lezajlott E két új ősfoglalkozás létrejöttének olyan feltételei voltak, amelyek nem voltak adottak a Kárpát-medencében. Ilyen például, hogy a termesztésbe vehető gabonák - a búza, az árpa, a köles - vad ősei nem éltek itt. Ugyanez a helyzet a háziasítható állatvilággal: a juh, a kecske, sőt talán a szarvasmarha és a sertés vad elődeivel. Ezek és más adottságok sem errefelé, sem Európa legnagyobb részén nem voltak meg. Ráadásul hiányzott a megfelelő meleg időjárás is, ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a jégkor, illetve az esős időszakok után a még gyűjtögető ember máris letelepedve élhessen, huzamosabb időt tölthessen el egy-egy telephelyen. Ez tudniillik fontos további feltétele volt a mezőgazdasági termelő életmódnak: csak akkor érdemes vetni, ha biztosak vagyunk abban, hogy arathatunk is. Az emberiség történetének ez a mindmáig legnagyobb hatású váltása tőlünk messze, a Közel- és a Közép-Keleten történt meg, talán