Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

Délután 13 h-tól egészen a besötétedésig tőlünk délre, igen erős összefüggő harcizaj hallatszott. Mint később kiderült, az erős orosz nyomásra a dunaföldvári hídfőállást a mieink kiüríteni voltak kénytelenek. Ezt a hídfőállást Solt ezds. parancsnoksága alatt (helyesen a Solt ezred - B. J.) gyalogságból álló erő tartotta megszállva, mely csoport október végén a huszárhadosztály nyugati szárnyával tartott összeköttetést, majd Dunaföldvárnál hídfőállást foglalt. Lezárva 22 h-kor. EQ Makád, 1944. november 14. Az éjszaka 1 h-kor behozták kocsin a zsilipnél lévő kis szigetről a hősi halottnak hitt Zelman János huszárt. A f. hó 8-án végrehajtott támadásnál a zsiliptől a kis szigetre Gyürky hadapród rajában nyomult előre és ekkor kapott súlyos sebet robbanó golyótól, minek következtében eszméletlenül esett össze és ott maradt a földön fekve, nem messze a zsiliptől, mivel az erős tűztől bajtársai visszahozni nem tudták. Később sem mentek érte, mivel mozdulatlanul feküdt és így halottnak hitték. Elbeszélése szerint mikor magához tért a sok vérvesztesége és fájdalma miatt mozdulni sem tudott. Hosszú idő és éjszakák teltek el már és ő csak kimerülten feküdt, várva, hogy mikor fog elvérezni. Feladott már minden reményt, és különösen az fájt neki, hogy bajtársaitól ilyen kis távolság választja csak el a soroksári Duna-ággal és mégis az oroszok kezébe fog kerülni, kiket minden pillanatban már eddig is várt. Kiáltani sem volt ereje, de elhatározta, hogy amíg mozdulni tud orosz fogságba nem esik. A nála lévő gilette pengével elvágta ütőerét bal csuklóján és várta, hogy elvérezzen, mivel teljesen reménytelennek látta helyzetét. Gyengesége miatt ellenben csak lényegtelen sebet tudott ejteni a pengével, ütőere szerencsére épen maradt. A zsilip mellett a part függőleges kőfallal volt védve. A kőfal mellett lépcső vitt le a partra. Ahogy mindinkább magához tért, elkezdett a soroksári Duna-ág felé csúszni, de a kőpartnál erőtlensége folytán pár méter mélyre lezuhant és ismét elvesztette eszméletét. Mikor magához tért tapasztalta, hogy közvetlenül a vízparton fekszik és így inni is tudott, mert már égett a szája, mivel három nap óta semmit sem nyelt. Ezután nagy kínnal letolta sebesült lábáról a csizmát és rongyokkal bekötötte a sebét. Ezután egészséges lábához kötötte a sérültet és - Isten segítségével -, folytatta a csúszást a lépcső felé. Hihetetlen erőfeszítéssel jutott el a lépcső aljáig és ott fél óránként egy-egy fokot jutva feljebb vonszolta teljesen erőtlen testét az éjszaka leple alatt. Váratlanul világító töltényt lőttek fel a saját oldalról. Akkor vette észre, hogy odaérkezett a zsilip mellett lévő villanytelep oldalán fekvő hősi halott Kováts Károly szkv. teteméhez. Ennek táskájából kenyeret vett el, de enni nem tudott, mert égett a szája nyál nélkül. Segítségért szólt a túlpartra, mert kiáltáshoz nem jött hang a torkából. Szerencsére a 129