Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)
az alosztályok vezetéklovai, látó távközöket tartva. A vezetéklovaktól jobbra és balra, 50-100 m-re a küzdők haladtak készen bármely percben keletkező kézitusára. Az így szétbontakozott ezredet Tersztyánszky fhdgy. parancsnoksága alatt mint utóvéd a 3. század zárta le. Legnagyobb szövetségesünk a sötétség volt. Alig haladtunk 2 km-t szőlőföldeken át, először csak tőlünk jobbra, majd mindkét oldalon is körvonalai mutatkoztak hevenyészettgödrökből kinéző orosz fejeknek. Mi hangtalanul mentünk tovább, várva, hogy ránk támadnak-e? Erre nem voltak hangolva! (Tiszt bizonyára nem volt velük, ők pedig hullafáradtak lehettek!) Mikor az él már kb. 500 m-re túl jutott ezen az orosz biztosítási övön, hallottam a hátam mögül aknavető kilövéseket, de az aknák elsüvítve fejünk fölött tőlünk messze csapódtak le, így nem okoztak veszteséget. Kb. 10 km gyaloglás után, mikor az utóvéd is több km-re elhagyta szintén minden harccselekmény nélkül az orosz állásokat, elrendeltem a lóraszállást. Ezután a Ladánybenét Tatárszentgyörggyel összekötő földúton nyugodt ügetésben hajnalra beérkeztünk Tatárszentgyörgyre. Itt az ezredparancsnokommal együtt jelentkeztem a hadosztály-parancsnokságon. 10 h-ig Tatárszentgyörgy déli és délkeleti kijáratai előtt biztosítottam. A Kunszentmiklósra előző éjjel hátrarendelt ütközetvonataink szerencsésen az orosz élek előtt eljutottak Kunszentmiklósra. Mivel az ellenség hajnalban a városon rajtaütött, Peszéradacsra tértek ki, honnan Tatárszentgyörgyre vonultattam be őket. 10 h-kor a hadosztály-parancsnoktól kapott parancsra Bugyiba kellett menetelnünk. Menet közben - a gépkocsiján éppen arra tartó - Schell ezredessel találkoztunk össze, aki átvette az ezred felett a parancsnokságot és visszairányított Tatárszentgyörgyre. Azt a feladatot adta, hogy a Kunszentmiklós felől kelet felé nyomuló ellenséget Tatárszentgyörgynél tartóztassuk fel. Tájékoztatásunkra közölte, hogy ezt az ellenséget keleti - nyugati irányba erős német páncélos egységek fogják oldalba támadni és e támadás sikere érdekében nekünk okvetlenül ki kell tartani. Menet közben Frigyes-majortól keletre lévő erdőből, honnan a teljesen sík terepen Kunszentmiklós irányába tökéletes kilátás nyílik, oldalnézetből szemléltük az oroszok nagy tömegekben történt, mélységben erősen tagozott, észak felé való előretörését. Az ellenséges élek előtt a 3. huszárezred részei, mint valami járőrlánc vonultak vissza. Tatárszentgyörgy védelmét az ezredparancsnokság két vonalban rendelte el. 120