Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

magyar családi tűzhelyről, a férj karjaiból kitépett feleség - és a harctéren küzdő katona otthon maradt arájának meggyalázásáról némán hallgat a krónika. Pedig a mi lelkiállapotunkat éppen ezeknek a cselekedeteknek a közvetlen szemlélete hangolta és, mivel ezeknek a cselekményeknek hajtórugóját is a mienkével összeegyeztethetetlen világnézet termelte, megszilárdult bennünk a meggyőződés, hogy "itt két világ ütközött össze egymással. Magyar és orosz között nem lehetett kiegyezés, nem csak, mert a magyar az orosszal barátságra lépve sem nemzetiségét, sem vallását, sem vagyonát nem tarthatta meg, hanem elsősorban azért, mert az oroszhoz pártolva, olyan életmódba kerül, amely az ő, keresztény európai felfogásához képest, nélkülözi az emberi életmód ismérveit." Ezt az idézetet Szekfű Gyula: "Magyar történet" című művéből vettem, csakhogy ő orosz helyett törököt írt és megállapítását a XVI. századra vonatkoztatta. Ebben az idézetben foglaltak - talán tudatalatti átérzésének - szemléletes példája az az elszántság és kitartás, amely két nap alatt újra összetoborozta a Szentesen szétvert és javarészben már orosz területen szétszóródott 2. huszárezredet. Ez a szellem adott újabb erkölcsi erőt arra, hogy Istennek tett eskünkhöz híven, az ősi magyar címerrel díszített zászlók alatt, az utolsó lövedékig védjük ezt a vérrel áztatott magyar hazánkat. Azzal is vádolnak, hogy a háború meghosszabbításáért mi vagyunk felelősek! De ugyanakkor elfelejtik, hogy akkor az a szó, hogy "fegyverszünet", semmiképp sem jelentette volna a fegyverek elnémulását. Ellenkezőleg! Az oroszok azt kívánták, hogy a magyar honvédség csináljon "Hátra arc!"-ot és folytassa a háborút az oroszok oldalán, a németek ellen. Tehát Magyarország nagyobbik részét dobjuk oda a német bosszúnak és cserébe, kényre-kedvre szolgáltassuk ki magunkat az orosz impériumnak. Ha mindezt valaki el tudja gondolni, amit emlékeim tárából hirtelenül ide vázoltam, könnyen megértheti, hogy akkor magatartásunk nagyon természetes volt. Nem váltott ki semmi olyan indulatot, mint amilyet most a visszaemlékezés kivált. Ez magyarázza segédtisztem szenvtelen nyugalmát, amivel e sorsdöntő események dacára, naplójegyzeteit a szokásos krónikás stílusában folytatta: Kötelékek további rendezése, magyarországi hadmüveletek alatti veszteségek megállapítása. Patkolás. Értesültünk, hogy hadosztályunk fövezérségi tartalék lett és itt, Kecskeméten gyülekezik. 19 h. 30-kor riadó! Menetkészültséget 21 h-kor jelentettem az ezredparancsnokságnak. Lezárva 24 h-kor. 100