Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hajagos József: A 28. honvédzászlóalj története
Hajagos József: A 28. zászlóalj története A honvédség szervezésének felújítása 1848 szeptemberében Az 1848-49-es szabadságharc hadseregének zömét az újonnan felállított honvéd alakulatok alkották, különösen igaz ez a gyalogságra és a tüzérségre. Az első 10 honvédzászlóalj szervezése május közepén indult meg. Ez összefüggésben volt azzal, hogy a horvátok és a szerbek egyre fenyegetőbb magatartása indokolttá tette egy megbízható fegyveres erő megteremtését. Ugyan 1848. május 7-től V. Ferdinánd az összes Magyarországon állomásozó császári-királyi haderőt a magyar hadügyminisztérium alá rendelte, de a magyar kormány ezt önmagában nem tekinthette megnyugtató állapotnak. A Magyarországon állomásozó császári-királyi alakulatok jelentős része a Habsburg Birodalom más tartományaiból származott, az egyes ezredek katonái így jórészt németek, csehek, lengyelek és olaszok voltak. Az idegen ajkú legénységnél is nagyobb problémát jelentett az etnikailag rendkívül heterogén tisztikar. A tisztek, beleértve a magyarok jelentős részét is, nem szimpatizáltak az 1848 tavaszán bekövetkezett politikai változásokkal, részben mert nem is értették, részben pedig azért, mert ellentétes volt korábbi előéletükkel, a császári-királyi hadseregben eltöltött szolgálati évekkel. A magyar kormány ugyan az uralkodótól ígéretet kapott az idegen alakulatok magyarországiakra való kicserélésére, de ennek gyakorlati eredményei csak augusztusban kezdtek mutatkozni. Elvileg rendelkezésre állt az áprilisi törvények (XXII. tc.) értelmében a belbiztonsági feladatokra létrehozott nemzetőrség. Ezt azonban szervezetlensége, hiányos felszerelése, kiképzettsége és fegyelmezetlensége csak erősen korlátozott mértékben tette alkalmassá katonai feladatok megoldására. Ez sajnálatosan be is igazolódott a nyári hónapokban a szerbek ellen vezényelt nemzetőri alakulatok esetében. A tapasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy csak rendes, katonai elveken szervezett alakulatoktól remélhető siker. Ennek a szempontnak maradéktalanul megfeleltek a honvédzászlóaljak, de továbbiak szervezéséhez az udvar kifogásai miatt a nádor, István főherceg nem járult hozzá. Ezeket valóban a törvények némi kijátszásával, a nemzetőrségi töivény meglehetősen tág értelmezésével hozták létre. A júliusban összeülő népképviseleti országgyűlés ezt a problémát a hadügyi törvény megalkotásával kívánta megoldani. 1848. július 11-én Kossuth Lajos pénzügyminiszter 200 000 katona és 42 millió Ft hitel megajánlását kérte a képviselőháztól az ország védelmére. Ezt az országgyűlés egyhangúan megszavazta. A közvélemény és a politikai vezetés egy része a megajánlott újoncokból egy teljesen magyar lábra állított hadsereget, vagyis honvéd alakulatokat kívánt szervezni. Batthyány Lajos miniszterelnök és Mészáros Lázár hadügyminiszter viszont - kerülni akarván az Ausztriával való összeütközést - a magyarországi sorozású császári-királyi gyalogezredek 4. zászlóaljait akarta felállítani. Mészáros előterjesztése alapján az első ütemben 40000 gyalogos és 4300 lovast kellett volna kiállítani. A kibontakozó vitában Batthyány arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy nemcsak azt kell nézni mi volna jó és jogos, hanem azt is, hogy a törvényhez a király szentesítése is szükséges. „És ha őfelsége nem fogná szankcionálni határozatunkat, egyik vagy másik minisztérium leléphetne
