Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 48. honvédzászlóalj
nyen helyt álltak. Hosszú és igen véres kézitusában, lépésről-lépésre szorították ki Liechtenstein altábornagy császári gyalogosait az erdőből, majd egészen éjfélig folytak még apró csetepaték. Az ütközet nagy magyar győzelemmel zárult, de alapvető célját nem tudta elérni. A VII. hadtest nem kapcsolódott be az ütközetbe, így az átkarolás nem sikerült, s az ellenfél még időben vissza tudott húzódni Pest előterébe. Döntő győzelmet nem sikerült kivívni, s új hadműveletet kellett tervezni a főváros felszabadítására. A 48. honvédzászlóalj kiváló teljesítményét a csatában sokan és többféleképpen is értékelték. Sipler Lipót őrmester és egy Csöke nevű közhonvéd - a zászlóaljban elsőként - bátorságukért III. osztályú katonai érdemrenddel lettek kitüntetve, Siplert a csatatéren egyúttal hadnaggyá is előléptették. Damjanich jelentésében emelte ki a zászlóalj tevékenységét, 19 majd másnap a gödöllői hadiszemlén élőszóval is köszönetet mondott a zászlóalj legénységének. A legeredetibb pedig egy ismeretlen isaszegi gazda volt, aki a zászlóalj előretörését látva, a szabolcsi legények bátorsága előtt egy nagy hordó borának odaajándékozásával áldozott. Hogy a bátorsággal nem volt hiba, ellenben egyes tisztek harcászati, taktikai képzettsége még hagyott némi kívánnivalót, arra jól rávilágít Apagyi Simon főhadnagy nyilatkozata, aki a bor ünnepélyes elfogyasztása közben kijelentette „hogy még nem volt olyan kedve szerinti csatában, mint a tegnapi volt, akár csak Sárospatakon, a Drei huszár nevű kocsmában verekedtek volna, még egymás haját is húzgálták". 20 A Gödöllőn kidolgozott új hadműveleti terv értelmében Komárom felszabadításával igyekezett a honvédsereg főereje az ellenség hátába kerülni. Amíg a hosszú menetet végrehajtják, a II. hadtestnek kellett Pest alatt magára vonni az ellenség figyelmét, elhitetni azt, hogy a magyar főerők állnak szemben vele. A 48. honvédzászlóalj így nem vett részt a további nagy ütközetekben, de annál inkább az apró, de korántsem veszélytelen csatározásokban a Rákos mezején, amelyekkel tökéletesen sikerült bolondot csinálni a császári hadvezetésből. Pedig a feladat nem volt egyszerű. A támadást, előnyomulást addig kellett folytatni, míg az ellenség csatarendbe nem fejlődött. Ezután az eredeti állásokba kellett visszavonulni, úgy, hogy üldözés esetén is rendezetten hátráljanak, s a védőállásokban szilárdan helyt kellett állni. Ez fegyelmezett és jól begyakorolt csapatokat kívánt. A 48. honvédzászlóalj itt, Pest előterében, április közepén szerezte meg vitézsége mellé a taktikai érettséget is. Április 24-én pedig az ellenség által kiürített Pestre vonulhattak be a honvédek, akiknek dicsősége a naplóíró Borcsik szerint „nagyobb volt mint a legnagyobb kényúré a koronázási ünnep alatt". 19 Nyomtatásban közli NAGY Kálmán: Damjanich, a forradalmi hadvezér. Hadtörténelmi Közlemények: 1954/3-4. sz. 239. o. M A zászlóaljban kiosztott kitüntetésekre most és a továbbiakban SzSzBMÖL. IV. B. 103. 3. dob. 20. t. (a 48. honvéd zászlóalj tábori naplója) A csata leírására: MIHÁLKA: 60-64. o. és KRASZNAY Péter önéletírása. A terjedelmes és rendkívül érdekes, ele hányatott sorsú forrás rövid ismertetésére KEDVES: i. m. Hadtörténelmi Közlemények: 1993/4. sz. 8. o. 23. jegyzete. Megjegyzendő, hogy az önéletírás elkallódott része azóta előkerült, s a Néprajzi Múzeum és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárának együttműködésével nyomtatásban is megjelent 1998-ban a lebilincselő stílusban írt forrás „Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak ..." Visszaemlékezések 18301861 címmel a Néprajzi Múzeum kiadványaként.
