Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története

A szerbek 10 löveget és rengeteg lőszert veszítettek. A győzelem még fénye­sebb lehetett volna, ha Kis beveti a lovasságot, így azonban a tábort kiürítő szerbek Titel felé menekültek. A magyar csapatok teljes vesztesége 14 halotti és 69 sebesült volt; ezen belül a 10. zászlóalj 2 halottat és 12 sebesültet veszített. A csapatok a győzelem után elhagyták a sánctábort, amelyet a környékbeli lakossággal lerombol­tattak. Délután 3 órakor a sereg viszatért Écskára. A kiállott fáradalmak és izgalmak némelyik honvédet úgy megviselték, hogy másnap képtelen volt felkelni. A zászlóalj legsúlyosabb vesztesége Szemere Pál őrnagy volt. Szemere sebe a nem megfelelő orvosi kezelés miatt elfertőződött, s az őrnagy szeptember 8-án vér­mérgezésben meghalt. A parancsnokságot ezután Kiss Pál, a 37. gyalogezred száza­dosa vette át. A győzelmet Kiss és társai nem használták ki, holott ha ekkor a csapatok megindulnak, Pancsováig nem lett volna előttük akadály. A győzelem ugyan helyi jelentőségűnek tűnt, s magyar részről inkább mint morális diadalt értékelték, ám a lehető legjobbkor került rá sor. A szerbek ugyanis Jellacic készülő betörésével egy­időben maguk is általános támadást készültek indítani, s a perlaszi győzelem olyan pánikot keltett a szerb hadvezetésben, hogy lemondtak erről a szándékukról. Csu­pán arra futotta tőlük, hogy feldúlják Kiss Ernő eleméri birtokát és kastélyát, amit az­tán Kiss néhány elfogott fölkelő kivégzésével torolt meg. 33 Kiss az elkövetkező napokban több portyázó csapatot küldött ki, vegyesen honvédeket és sorezredieket, akiknek az volt a dolguk, hogy meghódoltassák a környékbeli szerb falvakat. A 10. zászlóalj néhány százada Tomasevácon, Jarková­con, Uzdinban, Orlováton, Botoson, Szárcsán, Neuzinában és Ernesztházán vett részt ilyen akcióban. Tomasevácon a készülő sáncokat elegyengettették a helyi lakosság­gal, majd visszatértek Écskára. 34 Szeptember 9-én Stevern Knicanin csapatai megszállták és megerősítették Tomasevácot. Ugyanezen a napon Stefanovic főhadnagy vezetésével, 3000 emberrel és 7 löveggel ismét megszállták Perlaszt, s megkísérelték helyreállítani a sáncokat. A terv az volt, hogy a két hadoszlop két irányból támadja meg Nagybecskereket. Az Écskán álló magyar csapatok felderítették a kísérletet, s Vetter ezredes elhatározta, hogy mindenáron megakadályozza azt. A szerbek a volt sánctábortól nem messze, a szőlőhegyeken foglaltak állást, s Zivanovic hadnagy vezetésével megkezdték egy zárt sánc építését, de a magyar támadásig nem sikerült azt befejezniük. Vetter összeszedte az Écskán lévő csapatokat, a 37. (Máriássy) gyalogezred 3. zászlóalját, a 10. hon­védzászlóaljat, 2 század bihari nemzetőrt, a 6. (Württemberg) huszárezred két századát és a 2. (Hannover) huszárezred három szakaszát, valamint két üteget (12 löveget), s megindult Periasz felé. Vetter 600 lépésnyi távolságra megközelítette, majd miután az ellenség néhány gránátlövést adott le, rohamra indította a Máriássy­zászlóaljat és a 10. honvédzászlóaljat. Ezek azonnal elfoglalták a félkész sááncokat, majd Periasz felé szorították a szerbeket. Stefanovic megpróbálta tartani a falut, s S3 GYALÓKAY Jenő: A perlaszi tábor megvétele. (1848. szeptember 2.). Századok, 1915. 274-285. o.; Nagyváradi önk.: 6-12. o.; KRASZNAY Péter, 1998.; OLCHVÁRY; VETTER, Hazánk, VII.: 390-392. o.; PINKE II.: 957. o. 5* KRASZNAY Péter, 1998.: 6l. o.

Next

/
Thumbnails
Contents