Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története
A szerbek 10 löveget és rengeteg lőszert veszítettek. A győzelem még fényesebb lehetett volna, ha Kis beveti a lovasságot, így azonban a tábort kiürítő szerbek Titel felé menekültek. A magyar csapatok teljes vesztesége 14 halotti és 69 sebesült volt; ezen belül a 10. zászlóalj 2 halottat és 12 sebesültet veszített. A csapatok a győzelem után elhagyták a sánctábort, amelyet a környékbeli lakossággal leromboltattak. Délután 3 órakor a sereg viszatért Écskára. A kiállott fáradalmak és izgalmak némelyik honvédet úgy megviselték, hogy másnap képtelen volt felkelni. A zászlóalj legsúlyosabb vesztesége Szemere Pál őrnagy volt. Szemere sebe a nem megfelelő orvosi kezelés miatt elfertőződött, s az őrnagy szeptember 8-án vérmérgezésben meghalt. A parancsnokságot ezután Kiss Pál, a 37. gyalogezred századosa vette át. A győzelmet Kiss és társai nem használták ki, holott ha ekkor a csapatok megindulnak, Pancsováig nem lett volna előttük akadály. A győzelem ugyan helyi jelentőségűnek tűnt, s magyar részről inkább mint morális diadalt értékelték, ám a lehető legjobbkor került rá sor. A szerbek ugyanis Jellacic készülő betörésével egyidőben maguk is általános támadást készültek indítani, s a perlaszi győzelem olyan pánikot keltett a szerb hadvezetésben, hogy lemondtak erről a szándékukról. Csupán arra futotta tőlük, hogy feldúlják Kiss Ernő eleméri birtokát és kastélyát, amit aztán Kiss néhány elfogott fölkelő kivégzésével torolt meg. 33 Kiss az elkövetkező napokban több portyázó csapatot küldött ki, vegyesen honvédeket és sorezredieket, akiknek az volt a dolguk, hogy meghódoltassák a környékbeli szerb falvakat. A 10. zászlóalj néhány százada Tomasevácon, Jarkovácon, Uzdinban, Orlováton, Botoson, Szárcsán, Neuzinában és Ernesztházán vett részt ilyen akcióban. Tomasevácon a készülő sáncokat elegyengettették a helyi lakossággal, majd visszatértek Écskára. 34 Szeptember 9-én Stevern Knicanin csapatai megszállták és megerősítették Tomasevácot. Ugyanezen a napon Stefanovic főhadnagy vezetésével, 3000 emberrel és 7 löveggel ismét megszállták Perlaszt, s megkísérelték helyreállítani a sáncokat. A terv az volt, hogy a két hadoszlop két irányból támadja meg Nagybecskereket. Az Écskán álló magyar csapatok felderítették a kísérletet, s Vetter ezredes elhatározta, hogy mindenáron megakadályozza azt. A szerbek a volt sánctábortól nem messze, a szőlőhegyeken foglaltak állást, s Zivanovic hadnagy vezetésével megkezdték egy zárt sánc építését, de a magyar támadásig nem sikerült azt befejezniük. Vetter összeszedte az Écskán lévő csapatokat, a 37. (Máriássy) gyalogezred 3. zászlóalját, a 10. honvédzászlóaljat, 2 század bihari nemzetőrt, a 6. (Württemberg) huszárezred két századát és a 2. (Hannover) huszárezred három szakaszát, valamint két üteget (12 löveget), s megindult Periasz felé. Vetter 600 lépésnyi távolságra megközelítette, majd miután az ellenség néhány gránátlövést adott le, rohamra indította a Máriássyzászlóaljat és a 10. honvédzászlóaljat. Ezek azonnal elfoglalták a félkész sááncokat, majd Periasz felé szorították a szerbeket. Stefanovic megpróbálta tartani a falut, s S3 GYALÓKAY Jenő: A perlaszi tábor megvétele. (1848. szeptember 2.). Századok, 1915. 274-285. o.; Nagyváradi önk.: 6-12. o.; KRASZNAY Péter, 1998.; OLCHVÁRY; VETTER, Hazánk, VII.: 390-392. o.; PINKE II.: 957. o. 5* KRASZNAY Péter, 1998.: 6l. o.
