Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története

is összesen 25 sorezredi zászlóalj, 8 teljes és két csonka huszárezred került haza az év végéig. A gyalogzászlóaljak közül 8 a cs. kir. hadsereghez csatlakozott; ezek legénysége többnyire román, szerb és horvát volt. A huszárezredek egy részét hazavezényelték, a többiek szeptember végétől kezdve gyakran fegyverrel küzdöttek ki a hazajutást. A kormány már az április 12-i minisztertanácson utasította Esterházy Pál külügyminisztert, hogy a felvidéki szlovák mozgalmak miatt eszközölje ki „egypár magyar ajkú ezrednek Galíciábóli beszállítását" az osztrák hadügyminisztériumnál. Április 16-án a minisztertanács arra hivatkozva sürgette az olasz-osztrák háború mielőbbi befejezését, mert különben félő, hogy a magyar közvélemény kitör, „ha az Olaszországban lévő [magyar] sereg visszajötte még sokáig elmarad". Április 20-án arra hivatkozva, hogy „az ország több helyein a közcsend és rend megháboríttatott, részint fenyegetve van, s ekkorig 26 megye kért katonaságot", ismét utasította a külügyminisztert, hogy sürgesse meg a galíciai és morvaországi magyar csapatok hazahozatalát. Az április 24-i minisztertanács jegyzőkönyve hosszadalmasan felsorolta e mozgalmakat. Leszögezte, hogy a kormány a monarchia kényes állására való tekintettel „a külföldön lévő katonaság viszonyai iránt, amennyire csak lehet, a fennálló körülmények kíméletével jár el mindaddig, míg a közbátorságot s a törvényes rendet más úton is fenntarthatni gondolta". Majd arra hivatkozva, hogy az országban mindössze 18 000 sorkatona van, s a március óta alakult nemzetőrség sincs felfegyverezve, felszólította a külügyminisztert, hogy tegyen lépéseket a magyar katonaság hazahozatalára az osztrák külügyminiszternél. Eddig a minisztertanácsi határozat nem volt több, mint a korábbi határozat kibővített megismétlése. Itt azonban egy új elem következett. „Mert ha a minisztérium ezen követelése jelenleg is elutasíttatnék, s a közbátorság fenntartására szükséges katonaság behozatala tovább is gátoltatnék, a minisztérium oly lépések megtételét látja elkerülhetetlennek, minőkre felelősségének érzete kényteleníti". Ez a burkolt figyelmeztetés azt jelentette, hogy ha a minisztérium nem kapja meg a kért katonaságot, saját fegyveres erőről gondoskodik. Ez a lépés annál is indokoltabb volt, mert az uralkodó az előző felszólítások hatására is csak néhány huszárszázad hazavezénylését rendelte el. A magyar kormány e szándékára István nádor külön is figyelmeztette az uralkodót, s általa az osztrák kormányt. A Batthyány-kormány pedig, a választ be sem várva, április 26-án „az országban mutatkozó mozgalmak vészes természetére" hivatkozva elhatározta „egy mozgó nemzetőrség felállítását, vagy egy önkénytes őrsereg kiállítását". A határozat szerint 10000 emberre költségvetést kell készíteni. A kormány a teendőkkel a hadügyeket ideiglenesen vezető miniszterelnököt és Kossuth pénzügyminisztert bízta meg.

2 A határozat közvetlen előzménye az volt, hogy 1848. április 24-én Nagykikindán egy Djordje Radak nevű szerb joghallgató vezetésével a kincstári földek újrafelosztását követelő tömeg kiűzte a városból a feloszlatására kivezényelt katonaságot, majd kiszabadította a városi börtönben fogvatartott köztörvényes rabokat. Ezt követően brutális módon meggyilkolták a városi magisztrátus két, szerb nemzetiségű tanácsosát, és kirabolták a helybéli módos polgárság házait. A mozga2 Az ápr. 12-26. közötti minisztertanácsi jegyzőkönyveket közli F. KISS, 1989-: 17-39. o.