Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Bene János: Szabolcs a honvédelemért 1848-49-ben

chati csatában estek át a tűzkeresztségen. Ugyancsak októberben került sor még néhány szabolcsi nemzetőr alakulat útbaindítására is. A hónap elején ugyanis a szerb felkelés mellett már a román felkelőkkel is kellett számolnia a kormánynak. A felkeléstől érintett megyék, Szatmár, Bereg, Máramaros, Közép-Szolnok, Kolozs vezetői, kormánybiztosai egymás után küldték segélykérő levelüket Szabolcsba. Az Állandó Bizottmány október 14-én tárgyalta Mihályi Gábor máramarosi másodalispán és kormánybiztos kérelmét, s néhány nappal később már el is indult az első nemzetőralakulat. Egy hónapai később Kolozs megye kért segítséget, ahová 1000 nemzetőrt indítottak.

45 Ezt, a pontosan 945 főből álló zászlóaljat Eötvös György őrnagy vezette, s az általa Debrecenben, november 25-én írott jelentésben olvashatjuk, hogy ez a csapat, az ott lévő bihari és Hajdú-kerületi nemzetőrökkel együtt távollétében szétfutott.

46 Szintén az október 14-i ülésen került szóba Wesselényi Miklós közép-szolnoki főispán segélykérelme, s úgy határoztak, hogy mivel Máramarosban, Kolozsban vannak a szabolcsiak, s azon felül a Tisza-szabályozásnál dolgozó horvát hadifoglyokat is ők őrzik, a Máramarosban lévők felváltása után a nélkülözhető nemzetőröket küldik Közép-Szolnokba.

47 A Máramarosba induló 140 fős váltás parancsnoka Kralovánszky András kapitány volt. November 10-én Mihályi Gábor az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz írott levelében közölte, hogy a „...Szabolcsi szabad csapatot is mely leginkább a színe a szabolcsi lakosoknak és 160 főből ál, ma küldöm Katona Miklós 48 segítségére..."

49 Itthon, Szabolcsban közben gőzerővel folyt az újoncozás, a nagy lelkesedésben (és sokszor a kirótt kötelezettség minél előbb való teljesítésének vágyával) - sokszor a törvény kereteit is túllépve. Erről panaszkodott november 19-én a nyírtéti Szabó Ferenc: „...hogy miután a Théti birák a Gazdák fijait nem akarta ki adni katonának, kikre a sors ütött, étinél fogva engemet, mint szegény szolga legényt a kolompér földön erővel meg fogtak, s a szekérre erővel fel tettek, s úgy vittek Kallóba, egy bizonyos gazda gyermeke helyett bemutatandónak... "

%) Jó néhány falusi bírónak lehetett még vaj a füle mögött, mert az újoncozási bizottsághoz érkezett levelek között számtalan olyan olvasható, hogy a Kallóba bevitt újoncokat a bizottság ne engedje haza szabadságra, mert „...ide haza sok rendetlen károkat tesznek." Máshol pedig azt olvashatjuk, hogy a katonaköteles korúak közül szabályszerű nyílhúzással, vagy ha nem voltak elegendően, toborzással állította ki a falu az újoncokat. A pátrohai Tóth Ferenc az indulás napján úgy lerészegedett, hogy nem akart a szekérre felülni, „...de most már józan fővel tudja, s teszi a kötelességét...méltóztassék iránta kedvező jó indulatot mutatni, mert különben alkalmatos jó érzésű fiatal." A legtöbb faluból általában a kívánt mértéken felül küldtek be katonaköteleseket a bírák, hogy a hadfogadó bizottság kellőképpen tudjon válogatni az újoncok között. így lehetett, hogy 1848 novemberére annyi fölös számú újonc volt a nyír^ SzSzBMÖL. IV. B. 102. jkv.

: 10Ó0. sz. 1848. nov. 6. 16 ÖL. Hadügyminisztérium, általános iratok, H. 75. 1848:96. 47 SzSzBMÖL. IV. B. 102. jkv.: 1062. sz. 1848. nov. 6. /,H Életrajzát lásd: BONA, 1987.: 190. o. íy OL. az Országos Honvédelmi Bizottmány iratai, H. 2. 1848:286. » SzSzBMÖL. IV. B. 106. 2. dob. 5. t.