Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi

parancsnoka ekkor már az 1. zászlóalj korábbi parancsnoka Burdina őrnagy volt, mert Pálóczy alezredesi előléptetést kapott, s Péterváradra utazott az ezredparancsnokság átvételére. A támadó oszlop élén a zászlóaljak önkénteseiből összeválogatott rohamcsapatok haladtak, de az erős tűzben nagy veszteségeket szenvedve kifulladt a támadásuk. Itt halt hősi halált a zászlóalj legfiatalabb, kitűnő századparancsoka Perczel Ferenc százados (a tábornok öccse). A Driquet-dandár zászlóaljai sorra próbálkoztak a rés elfoglalásával, de az sokáig nem járt sikerrel, s nagy veszteségeket szenvedtek. Végre a 47. honvédzászlóaljnak sikerült feljutnia a rés tetejére, de a védők igen erős ellenállása miatt nem sikerült tért nyerniük. A támadás már-már újra összeomlott, amikor Burdina a tartalékból előrevont zászlóaljával lendületes rohammal ellenállhatatlanul tört be a résen, és segítségével a honvédzászlóaljak a vár belsejébe törtek. A vár sorsa eldőlt bár még órákig tartottak az utcai harcok, az ellenállás már reménytelenné vált. A résen folyó kézitusa során viszont elesett Burdina őrnagy is, s mellette még 15 halottat és 39 sebesültet veszített a zászlóalj. Ezalatt az ezred 1. zászlóalja a II. hadtest támadási sávjában a déli nagy rondella melletti falszakaszt rohamozta, s bár itt a meredek falak és a teraszos elrendezés miatt alig volt remény a sikerre, emberfeletti bátorsággal harcoltak a honvédek, hogy erőket vonjanak el a rés környékéről. Végül is a rés birtokba vételét követő percekben sikerült a teraszokat sorra elfoglalni, s az 1. zászlóalj a leégett királyi palotán keresztül hatolt be a vár belsejébe. A további hadműveletek során az 1. zászlóalj mindvégig a II. hadtestben, a 3. zászlóalj pedig az I. hadtestben harcolt. Az 1. zászlóalj a Vág mentén megpróbált áttörés során rövid időre elvált az önálló feladatot kapó 48. honvédzászlóaljtól és a hadtest zöménél maradt. így vett részt a zsigárdi ütközetben, majd a peredi csata első napján június 20-án. Mindkét alkalommal arctámadást intézett a keményen védekező császári-királyi alakulatok ellen jelentékeny veszteségeket szenvedve. 21én már a 48. zászlóaljjal együtt küzdve foglalták vissza katonái Királyrévet, szabaddá téve ezzel a hadtest visszavonulási útját a Csallóközbe. A július 2-i komáromi csatában különös eset történt a zászlóaljjal. Az elvesztett monostori sáncok visszavételére rohamra induló 48. honvédzászlóalj támogatására Görgei az ezred 1. zászlóalját is előnyomulásra rendelte. Az egyik századparancsnok erre valamit morgott a hadvezetésnek arról a szerinte túl gyakori szokásáról, hogy az embertpróbáló feladatokra a Dom Migueleket jelölik ki. Az ingerült fővezér, aki még ekkor nem volt biztos a 48. honvédzászlóalj sikerében, kezében tartott kardjával főbe sújtotta a tisztet, akit elborított a vér. Különösebb probléma azonban nem lett a dologból, a zászlóalj katonái rendben nyomultak földijeik után, s együttes erővel üldözték az ácsi erdőben a császári csapatokat, A rövid úton elhallgattatott százados is részt vett a rohamban, sérülése nem lehetett túl súlyos, és úgy látszik nem volt sértődős természetű, de meglehet az is, hogy a bor beszélt belőle. Szavaiban - tekintetbe véve a zászlóalj veszteségeit - minden esetre volt némi igazság. A csata után átszervezték a II. hadtestet, s Rakovszky Samu alezredes kapta meg a leharcolt hadtest harcképesebb részéből alakított gyalogos hadosztály parancsnokságát, ahol a Dom Miguel 1. zászlóalj az október 2-i fegyverletételig együtt tevékenykedett a 48. honvédzászlóaljjal. Létszáma a júniusi harcok nyomán igen lecsökkent. Június 11-én már csak 404 főből