Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi
elejéig többnyire ők viselték a harc súlyát, fedezetük alatt váltak ütőképes egységekké az újonnan alakult honvédzászlóaljak. Mindenképpen indokolt hát velük kezdeni a sort. A magyar sorezredeknek nevezett alakulatok a császári-királyi hadsereg szerves részét képezték, 15 sorgyalogezred (az összesen 58-ból) és 12 huszárezred (az összesen 37 lovasezredből) alkották ezt. Többségük támogatta a szabadságharc ügyét, jószerivel csak a döntő részben szerb, horvát és román legénységű alakulatok fordultak szembe a forradalommal. Összességében (a székely határőröket is ideszámítva) a sorkatonaságból közel 30000 fő került a szabadságharc hadseregébe. Való igaz, hogy ezek a katonák nem forradalmi hevületből a frissen kivívott polgári szabadságjogok védelmére jelentkeztek a hadseregbe, úgyszólván örökölte őket az újjászülető magyar állam, de az események előrehaladtával ezek a katonák is a forradalom védelmére sorakoztak fel. Hiábavalónak bizonyult a császári hadvezetés megannyi proklamációja, a magyar sorkatonaság hű maradt a magyar kormányhoz és az alkotmányra letett esküjéhez, s nem tért vissza a császári-királyi hadsereg soraiba. A hadsereg alakulatainak kiegészítése területi alapon történt, minden ezrednek megvolt a maga hadkiegészítési kerülete. Ez rendszerint - méreteitől függően 4-8 megyét fogott össze. Szabolcs vármegye a 39. (Dom Miguel) sorgyalogezred kiegészítő kerületéhez tartozott Szatmár, Máramaros, Ugocsa és Bereg vármegyékkel és a Hajdú-kerülettel együtt. Ez a kerület látta el a 6. (Württemberg) huszárezred újoncozását is. Az újoncok állítása toborzással történt a hadfogadó állomások útján. A főhadfogadó az ezred törzskari székhelyén volt, ez esetben Debrecenben. Ún. fiókhadfogadók több helyen is működtek a kerületekben. Szabolcsban azonban nem volt ilyen. Amennyiben toborzás útján nem volt elegendő újonc, sorozást rendeltek el, s a kijelölt korosztály legényei sorsot húztak. Aki a rövidebbet húzta, ha tetszett, ha nem, el kellett mennie katonának. Az 1840-es évektől már csökkentett szolgálati idővel 7 évet kellett katonáskodni. A fenti két ezred létszámából nem lehet pontosan tudni a szabolcsi legénység számát. Csak a nagyjábóli arányt ismerjük, ami a negyede-ötöde lehetett. Ez azt jelenti, hogy a 3 zászlóaljból és a gránátos osztályból álló sorgyalogezrednél 700-900 fő között lehetett a szabolcsiak aránya. Ebből talán valamennyit le lehet vonni, hiszen az ezredek az állomáshelyükön is toborozhattak, s csak a 3- zászlóalj tartózkodott Debrecenben, illetve a kiegészítő kerületben huzamosabb ideig. 1848-ban a 3. zászlóalj is távol volt, Aradon, illetve környékén állomásozott. A délvidéki harcokba kapcsolódott be, csakúgy mint az ezredtörzzsel Péterváradon állomásozó másik két zászlóalj is. Éppen a péterváradi Dom Miguel-bakák voltak azok, akik az első ütközetet vívták a szerb felkelőkkel 1848. június 12-én Karlócánál. Itt volt a felkelők központi tábora, s báró Hrabovszky János szlavóniai főhadparancsnok mindenképpen el akarta érni ennek feloszlatását. A szerbek viszont a péterváradi, illetve a térségben tartózkodó császári-királyi sorkatonaság támogatását, de legalább semlegességét szerették volna elérni a szerb-magyar konfliktusban, így Hrabovszky megnyerésére törekedtek, hivatkozva a császári ház érdekében folytatott tevékenységükre és a magyar