Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
ban Nagykőrösről visszarendelték Szolnokra, mert Cseodajevorosz hadteste hatalmába kerítette Debrecent, és emiatt szükséges volt a Tisza középső folyásánál felállítani egy hadsereget. Ez Perczel újonnan szervezett és gyakorlatlan csapatokból álló X. hadtestéből, a IX. hadtestből és a lengyel légióból állt. A július 17-én szerkesztett hadrend szerint 4 gyalogos hadosztályba, lovashadosztályba és egy önálló dandárba osztották a közvetlenül rendelkezésre álló katonaságot. A 43. honvédzászlóalj Jászvitz hadosztályában volt, amely két dandárból állt. Karove őrnagy lett az egyik dandárparancsnok, megtartva egyúttal zászlóalja vezényletét is. A kicsiny dandár az 5 századból álló 1009 fős 43. honvédzászlóalj mellett magában foglalta a borsodi és hevesi gerillacsapatokat, a német légió egyik századát és tüzérség gyanánt mindöszsze 2 röppentyűt, összesen 1988 embert. A szabadságharc végéig ebben a dandárban tevékenykedett a zászlóalj, de vészesen fogyó létszámmal, dacára annak, hogy ütközetbe csak Szőregnél került. 54 A Szegednél összevont honvédsereg fővezérévé Dembinskit nevezték ki, aki harc nélkül feladva a szegedi sáncokat, Szőregnél próbálta augusztus 5-én feltartóztatni a Haynau táborszernagy vezetésével Tiszán átkelő császári főerőket. A császáriak 3 oszlopban nyomultak előre. A bal szárnyat Schlik I. hadteste képezte, amely július 29-én Cegléd-Nagykőrös-Szolnok térségét szállta meg, s előőrseivel kijutott a Tiszához. Haynau elrendelte, hogy Ramberg Törökkanizsa, Schlik pedig Makó felől kerüljön a magyar összpontosítás oldalába, hátába. Ő maga középső hadoszlopa élén frontális támadást akart indítani, hogy együttes erővel semmisítsék meg a magyar fősereget. A császári-királyi fővezér elrendelte augusztus 3-ra Liechtenstein altábornagynak, a IV. hadtest új parancsnokának, hogy erőszakolja ki az átkelést a Tiszán, a szárnyoszlopainak pedig gyorsabb előnyomulást parancsolt. Schlik már augusztus l-jén átkelt a Tiszán Alpárnál, s Makó felé nyomult. 4-én történt az első összecsapás Makó előtt Lenkey utóvéde és a császári-királyi előőrsök között. Lenkey csekély erőt képviselő hadosztályának ekkor már csak egyetlen reális feladata lehetett, késleltetni Schlik átkelését a Maroson, nehogy elvágja a magyar hátrálási útvonalat Arad felé. Dembinski a Törökország felé történő menekülés lehetőségét tartotta szem előtt, ezért elsősorban déli szárnyát igyekezett biztosítani. Hírt kapva a császári-királyi jobb szárny átkelési előkészületeiről Magyarkanizsánál, Gnyont küldte hadteste néhány zászlóaljával a Tisza bal partján Törökkanizsára augusztus 2-án, majd a következő napon a Monti-hadosztályt is. Csakhogy ez utóbbit már későn indította el, így Ramberg - Guyont megtévesztve - augusztus 5. hajnalán átkelt. Dembinski tehát csak azt érte el, hogy meggyengítette a Szentiván-Szőreg-Deszk vonalon felállt hadseregét. Ez létszámát tekintve még mindig felülmúlta Haynau főoszlopát, augusztus 3-án mégsem tudta megakadályozni Benedek császári-királyi dandárának átkelését az újszegedi hídfőbe. Amikor pedig Dembinski délután végre támadást határozott, már több dandár is befészkelte magát az újszegedi sáncokba. Ezek az egyetlen hadosztállyal végrehajtott magyar támadást könnyedén visszaverték. Ezek után Dembinski Szőregnél a Tiszától a Marosig húzódó töltés mögött állította fel csapatait. Az ütközetet szigorúan védelminek tervezte, ágyúi nagy részét a töltésbe ásta be. s ' I IL. 1848-49: 38/78.
