Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj 1848 őszén a kibontakozó szabadságharc szervezésének egyik legfontosabb feladata a hadsereg létszámának növelése volt. Ennek során két nézet került egymással szembe. Az egyik a mennyiségi növelést, a fegyveresek számának minden lehetséges módon történő emelését, a másik a minőségi emelést, reguláris csapatok szervezését tartotta elsőrendűnek. Kossuth toborzó útjai során tízezrével mozgósította a népfelkelőket és tucatjával került sor önkéntes alakulatok, szabadcsapatok felállítására. Ezek azonban többnyire kiképzetlen, fegyelmezetlen, fegyverrel és felszereléssel csak alig-alig ellátott csapatok voltak, amelyeket csak korlátozott mértékben lehetett a hadműveletekben alkalmazni. Ha nem kerültek nyílt ütközetben szembe a császári sorkatonasággal, sikereket is elérhettek, jól kiegészítették a reguláris katonaság működését. Ilyen volt például az ozorai diadal, ahol október 7-én a tolnai népfelkelők és a mozgósított nemzetőrök a zömében önkéntes alakulatokból álló 1 huszárosztállyal megerősített Görgei Artúr, majd Perczel Mór vezényelte hadoszloppal együttműködve ejtették foglyul Jellacic taitalék hadosztályának több, mint 7000 katonáját. Még egy hónap sem telt el azonban, s október 30-án Schwechatnál csődöt mondtak a népfelkelők, de az önkéntes alakulatok döntő része is. A hadvezetés ezek után ragaszkodott a reguláris haderő fejlesztésének az elsőbbségéhez, amit a lehetőségekhez képest Kossuth is támogatott. Ennek az alapját az országgyűlés által augusztus 26-án elfogadott, bár az uralkodó által végül is nem szentesített katonaállítási törvény biztosította, ami gyakorlatilag általános hadkötelezettséget jelentett. A képviselőház még Jellacic támadásának megindulásakor elrendelte az újoncozás elkezdését, ami az első honvédzászlóaljakhoz hasonlóan önkéntesek toborzásával volt azonos. Ezen az úton azonban csak lassan lehetett volna új alakulatokat felállítani, s az önvédelmi harcot szervező ügyvezető miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos utasításának megfelelően a vármegyei hatóságok szeptember végén, október elején országszerte áttértek a sorozásra. Az ekkor felállított 16 új honvédzászlóalj legénységében még jócskán akadtak önkéntesek, de a többség már a katonaállítási törvény alapján sorozott újonc volt. 1 Szabolcsban kitűnő ütemben haladt október folyamán az újoncozás, amit ugyanazok a bizottságok végeztek, amelyek az önkéntes nemzetőrzászlóaljnál. A munkát Finta Márton újoncozási biztos irányította, aki már a 10. honvédzászlóalj számára végzett országos visszhangot kiváltó sikeres toborzásnak is a lelke volt, s az önkéntes nemzetőrzászlóalj legénységének kiállítását is vezette. Szeptember 19-én kezdődött el az újoncozás Nagykállóban akkor, amikor még az önkéntes nemzetőrzászlóalj felállítása sem fejeződött be igazából. Október 6-ig 301 megyebeli újoncot avattak fel honvédnek 2 , akik között még szép számmal voltak önkéntesek. Bár Finta 1 Az újoncozásnak a katonaállítási törvény alapján történő lebonyolítására BONA Gábor: A szabadságharc fegyveres ereje. In.: A szabadságharc katonai története (szerk. BONA Gálxír) Budapest. 1998. 66. és 68. o., valamint A?. 184849. évi forradalom és szabadságharc története (szerk. 11 EM ANN Róbert) Budapest, 1996. 138-139. és 154-155. o. Batthyány szerepére URBÁN Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986. 660-664. és 676-678. o. 2 Az avatójegyzékek tanúsága szerint 95 felavatott újonc a szomszédos megyékből került Nagykálióba.
