Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hajagos József: A 28. honvédzászlóalj története
ra kijutva, támadási szándékot mutatva, minél nagyobb ellenséges haderőt kössön le. Az I., II., és III. hadtesteknek Cibakházán átkelve kellett ellentámadásukat megindítani. A három hadtest - együtt nagyjából 28 000 fő - március 16 - 17-én kelt át a Tiszán, s megindult Nagykőrös irányába. A 28. honvédzászlóalj március 15-én hagyta el ismét Tiszasast és 16-án érkezett meg Cibakházára. Rónay naplója szerint csak március 17-én keltek át a Tiszán. Ezen a napon a kocséri erdőnél Vetter letáboroztatta seregét. Tette ezt azért, mert híreket kapott arról, hogy az ellenség főereje Nagykőrösön állomásozik. Miután Nagykőrös még 8 órányi menetre volt, másnap reggel 6 órakor akarta folytatni útját, hogy még világosban odaérjenek. A köd és a havazás miatt azonban március 18-án el kellett halasztani az indulást. Időközben megérkezett Egressy Sámuel, Pest vármegye volt főügyésze, aki arról tudósította Vettert, hogy Nagykőrösön 40 000 fős ellenség táborozik. Az ezt követő haditanácson Vetter, elsősorban Damjanich és Aulich kifogásainak hatására, úgy döntött, hogy nem kísérli meg az ellenség bal szárnyának megtámadását Abonynál, hanem visszavonul a Tisza mögé. A hadtestek így fordított sorrendben március 18-án és 19-én a cibakházi hídon ismét átkeltek a Tiszán. A III. hadtest kötelékében a 28. honvédzászlóalj március 19-én kelt át a Tiszán és Tiszaföldváron állapodott meg. Ez a kudarcba fulladt támadási kísérlet fizikailag és morálisan is nagyon megviselte a katonákat. A csapatok már hetek óta ide-oda meneteltek a Tisza mentén, gyakran napi 30 km-es távolságokat is megtéve, anélkül, hogy ennek látták volna eredményét. Ráadásul az időjárás is rendkívül rossz volt, gyakran váltogatta egymást havazás és havas eső, amely nemcsak az utakat, hanem a katonák ruházatát is eláztatta. Cibakháza és térsége nem volt alkalmas nagy létszámú haderő elszállásolására, így a menetektől elfáradt katonák a szabad ég alatt voltak kénytelenek táborozni, úgy, hogy tüzet sem nagyon tudtak gyújtani, mert nem volt mivel. Rosszul volt megszervezve a csapatok ellátása is, így március 17-én és 18-án több alakulat élelem nélkül maradt. A híd ingatag állapota és az ezzel nem számoló parancsok torlódást okoztak az átkelésnél. Több zászlóaljnak a nehézségek ellenére is megrakott tábortüzeit és készülő ételeit kellett otthagynia, hogy a híd előtt a puszta földön még órákat várakozzanak. Rónay ezekről a problémákról nem tesz említést, de a 28. honvédzászlóalj katonái aligha járhattak szerencsésebben, mint a 48., a 3-, a 9., honvédzászlóaljak és a Schwarzenberg-zászlóalj. Úgy hisszük érvényes a 28. honvédzászlóaljra is Leiningen megállapítása: „Válóban kitűnő volt akkor a legtöbb zászlóalj kitartása, és jó, bár kissé makrancos a szelleme. Szívesen, jó kedvvel tűrték a fáradalmat, és meg voltak elégedve, ha egy kis szalonnát és pálinkát kaptak. Vetter a sikertelen ellentámadási kísérlet után a főerőket északra csoportosította át. Az L, IL, és III. hadtesteket Tiszafüreden és Poroszlón át Gyöngyös térségében kívánta egyesíteni a VII. hadtesttel, míg a Tisza vonalát csak csekély erőkkel, Asbóth Lajos alezredes hadosztályával kívánta fedezni. Ennek megfelelően 24 Vetter meghiúsult ellentámadására - HERMANN Róbert 1996/a: 187-188. o., HERMANN Róbert 1992/a: 150-152. o., HERMANN Róbert 1992/b: 221-223. o., VUKOVICS Sebő 1982: 19-24. o.; a 28. hz. elhelyezkedésére, meneteire - RÓNAY: napi bejegyzések; a katonák viszontagságaira - ARADI I: 105-107. o., KEDVES Gyula 1994: 57-58. o.
